XIV.   Pihenés

„Fényes pici pontok. Olyanok, mint a csillagok. De furi. Hol vagyok?” – gondolta Mido, és megpróbált felülni. Nehezen ment. Testét egy elég nehéz fehér prém takarta be. A csillagok és a dagadó hold, fényesen ragyogtak az égen. A lány körbenézett, de nem nagyon tudta mozgatni a nyakát, valószínűleg elfeküdte. Aztán nagy nehezen jobbra pillantott, és a fák között meglátott egy pislákoló tábortüzet. A tűz mellett úgy látta mintha emberek ülnének. Midayoi felállt, és megpróbált feléjük indulni. Képtelen volt gondolkodni, és az emlékek is csigalassúsággal tértek vissza csak memóriájába. Botladozva és tántorogva haladt, és csak nem akarta elérni a kis csapatot. Aztán valaki megfogta a kezét. Mido megijedt és sikítani akart, de nem tudott. Aztán meglátta a karmokat a kézen, majd a fehér kimonó mintáját. Sesshoumaru állt mellette.

Szemét összehúzva vizsgálta a lányt. Aztán másik kezét annak homlokára tette, majd megrázta a fejét.

-         Hogy vagy? – kérdezte a lánytól.

-         Hát nem túl jól. Nagyon melegem van. És nagyon szomjas vagyok. - válaszolta Mido lassan és nagyon dadogósan.

-         Nem tudom hogy lázas vagy-e, vagy Kagome gyógyteája vitte fel újra a tested hőmérsékletét.

-         Mért hol vagyok? És mi történt? – kérdezte Mido dülöngélve.

-         Ez így nem lesz jó! – válaszolta Sessh és ölbe kapta a lányt.

Belépett a tábortűz fénykörében, ahol Inuyasha és barátai beszélgettek. A lányok egyből felpattantak, amikor megpillantották Midot a démon kezében,

-         Mi van vele? – kérdezte Kagome.

-         Még mindig lázas? – fűzte tovább Sango.

-         Az. Gyertek velem. – szólta Sessh és elindult a fák között.

Hamarosan egy tó partjára értek. A lányok értetlenkedve álltak a démon mellet. Az lerakta a fűbe a lányt, aki felült, de nagyon szédült.

-         A tó vize hideg. Fürdessétek meg! – nézett a lányokra, majd hátat fordított nekik és visszaindult.

Hosszú hófehér, csillogó haja lassan himbálózott a gazdája után. Aztán Sesshoumaru visszanézett:

-         Ha nem tudnátok visszahozni, szóljatok! – azzal eltűnt a fák között.

-         Ilyen kor is milyen hűvös! – rázta meg a fejét Sango.

-         Pedig aggódik Midayoiért! – válaszolta Kagome.

-         Hé! Valaki felvilágosítana, mi történik itt? – kérdezte, az említette ingerülten – Csak, mert egy büdös kukkot nem értek ebből az egészből!

-         Mindjárt. Csak vetkőzz le! Aztán irány a tó hogy levigye a lázad! – válaszolta Kagome, majd a barátnőjére nézett – Sango, visszamennél törölközőkért?

-         Persze, sietek! – válaszolta szellemirtó és gyors léptekkel visszaindult.

A két lány egymásra nézett, és Mido erőtlenül elmosolyodott. Kagome, hozzá lépett, és felsegítette, majd segített a lánynak a cipőt lehúzni és levetkőzni. Mire Sango visszaért, már Mido nyakig a hideg vízben remegett. Kagome egy sziklán csücsült és halkan beszélgettek:

- Szóval miután elájultál, Sesshoumaru nagyon ideges lett!

- Szerintem megijedt hogy valami bajod esett! – szólt közbe Sango.

- Pontosan! Aztán Inuyashával rátámadtak Kagevarára. De tiszta idióták voltak! – folytatta Kagome.

- Bizony! Közben a két lökött egymás ellen is küzdött, nem tudták eldönteni melyikkőjük ölje meg azt a nagy macskát.

- Az meg naná, csak támadta mind a kettőt. Aztán Inuyasha bevetette a Kaze no Kizu-t, de semmit nem hatott. Persze mi csak néztünk! – vette át a mesélés fonalát Sango.

- De még hogy! Főleg amikor Sesshoumaru Syouryuuha-ja sem használt, sőt Kagevara visszakézből úgy képen törölte Sesshoumarut hogy majdnem kiestem a ház mögül, ami mögé elbújtam! – folytatta Kagome.

- Lányok! Kijöhetek, mert már lefagytak a lábaim! – vacogott közbe Mido a hideg vízből.

- Ússz egyet, aztán majd tovább meséljük, de – fogta meg a lány homlokát Kagome – még legalább 5 perced vissza van. Habár kezd lemenni a lázad.

- Oké… - vacogta a lány és egy nagy kört úszott a hideg vízben. Aztán visszaült a helyére. – Folytassátok!

- Rendben. Na szóval a te kedves Sesshoumarud olyan nyaklevest kapott, mint még eddigi párszáz éves élete alatt soha. – folytatta Kagome.

- Hogy mennyi? – akadt meg a cérna Midonál.

- Mi mennyi? – kérdezte Sango értetlenül Kagoméra nézve.

- Mennyi idős Sesshoumaru?

- Nem t’o’m! – húzta meg Kag a vállát – Szerintem 4 és 5 száz között lehet.

- Nem annál azért fiatalabb. Hát 300 éves volt, amikor Inuyasha született. Az majd 100 éve volt. – húzta fel a szemöldökét a szellemíró lány.

- Te atya úr isten! – nyögte elhalóan Midayoi a vízben szószerinti hüledezés közben.

- Mi van? – néztek rá a lányok értelmetlenül.

- Hát az a nagy helyzet hogy Sessht max. 20-25-nek Inuyashát meg erős jóindulattal 17-nek néztem.

- Hát, ja. Így van ezzel az ember. Külsőre úgy is néznek ki. Csak tudod mind a ketten démonok, vagy legalább részben. – válaszolta közömbösen Sango.

- És az, mit fed? Mennyi a maximum életkoruk? – kérdezte Mido teljesen kiábrándulva.

- Lövésem sincsen! – húzta meg a vállát Kagome.

- Máskor sem szokott lenni! – röhögött fel hangosan Sango és legurult a sziklácskáról, amin ült.

- Sango! De te sem voltál gyenge az „együtt halunk meg” - gel! – bosszankodott Kagome ingerülten.

- Ti meg mi a fészkes búbánatról beszéltek? – nézett teljesen szánalmasan Mido a két lányra.

- Hosszú! Majd egyszer máskor elmeséljük! A lényeg, hogy Sessh várható életkora a 3000 év körül van. Inuyashának csak a fele olyan 1500 év jósolható. De persze fenn áll a veszélye hogy holnap mind a kettőt megölik. – válaszolta Sango.

- Ez nagyon bíztató! Szóval akkor én úgy 2000-2200 évet élhetek a démoni formámban, ha ki nem csinálnak idő előtt! De nekem eszem ágában sincsen annyit élni. Már a 200 év durva! – Mido teljesen kizakkant ettől a hírtől.

- Majd megszokod, ha ebben a világban élsz. De térjünk vissza a témához, mert hamarosan vissza kéne indulnunk.

- Aha. – felelte tömören a lány.

- Na mindegy. A lényeg az, hogy Sesshoumaru idegbajt kapott, és nagyon úgy nézett ki hogy átváltozik, és az összes közelben levő élőlényt megismertet az agyaraival. Csak hogy változás közben a Tenseiga lüktetni kezdett az oldalán, és ő abba hagyta az alakulást.

- Ja, tudom, ha a kardja nem akarja, nem tud átváltozni. – nyugtázta Mido.

- Értem. Szóval ő kihúzta a Mennyek Kardját, aminek a pengéje kéken világított és szépen elegánsan kettévágta Kagevarát. Az meg csak röhögött, egészen addig, amíg életre nem keltek a segítői, mert hogy Sesshoumaru feltámasztotta a lelküket. Itta aztán ő angolosan távozott, és még hátra vakkantotta Inuyashának hogy ne csak, bámuljon, hanem végezzen már egy kis takarítást. Inu szépen felszabdalta a Szélbordával az amúgy csontból és páncélból álló macskát, aztán eljöttünk. Sessh idehozott téged, mi meg úgy gondoltuk a közelben táborozunk le. – zárta le a mesét Kagome.

- Értem. Azért köszi lányok a törődést! – mászott ki a vízből Mido.

Teste libabőrös és enyhén kékeslila árnyalatú volt. Jól átdörzsölte magát az egyik törölközővel, aztán felöltözött. Szó mi szó, sokkal jobban érezte magát. Már a feje sem fájt, tudott menni, gondolkodni és erősnek érezte magát. Nagyot ásított és a lányokra nézett:

-         Menyünk, mert éhen halok, vagy elalszok! – azzal elindult.

Ezzel egy időben egy fehéren derengő árnyék is elindult vissza a táborhely felé. Ott aztán a halkan beszélgető Inuyasháékat kikerülte, és leült egy távolabbi fa tövébe. Mellette Aun Jaken és Rin aludt. A fehér prém még mindig a földön feküdt, ahol Mido hagyta.

Közben a lányok is visszaértek és Kagome egy nagy adag instant kaját melegítetett Midonak, és a folyton éhes Inuyashának. A lány szó nélkül belekapaszkodott a két evőpálcikába és habzsolni kezdet az ételt. A két alak halk csácsogása hallatszott csak az egész erdőben, mert a többiek némán figyelték a két mohó falatozott. Mido saját magát is meglepte a három repetázással, de olyan éhes volt, mint még soha.

Aztán végeztek és Mido megköszönte a finomételt. Elmesélte hogy ő nem szokott ennyit enni, de már több mint 24 órája nem látott egy falatot sem. Aztán mindenkivel beszélgetett egy keveset, közben pedig Kirarát simogatta. A kis macska eljátszott Mido ölében, a lány pedig hol csiklandozta, hol a farkát csípte meg, de volt hogy a kis állat nyakát simogatta. Kirara hálásan dorombolt. Aztán már éjfél is elmúlt és mindenki elálmosodott. Mido felállt és jó éjszakát kívánt mindenkinek. De valahogy furcsállta Kagome és Sango hírtelen jött alvási rohamát, mert a két lány pillanatok alatt lefeküdt, sőt a fiukkal is idegesen kiabáltak hogy menjenek már aludni. Persze Miroku felajánlotta, hogy esetleg Mido velük aludhatna, de a 3 lány egyöntetűleg elvetette az ötletet.

Aztán Mido végre elindult Sessh és kis csapata pár méterrel arrébbi pihenőhelye felé. A démon a fák közt a csillagokat nézte. Jaken és Rin már mélyen aludtak, Aun szintén. Felőlük akár ágyúzhattak is volna. Mido megállt a bokrok között és nézte a démont. Hosszan, minden egyes porcikáján elidőztetve pillantását. „Milyen tökéletes!” – gondolta. Aztán a démon felállt és ránézett. A hideg sárga szemek fényesen csillogtak az éjszakában. Csak nézték egy mást, nem mozdultak, aztán Sesshoumaru törte meg a csendet:

-          Pihenned kéne. Nagyon túlerőltetted magad. Még nem vagy felkészülve.

-          Tudom. – felelte a lány és közelebb lépett.

Aztán lassan a kezét a démon arcéra tette, oda ahol Kagevara karmai lecsaptak. A seb már régösszezárult, de csúnya és hosszú volt. Keresztül húzódott a két méregcsíkon is, ahol is a seben még a heg zölden fénylett. A férfi megfogta az arcára simuló kis női kezet:

-          Holnapra már nyoma sem lesz.

-          Nem baj, de biztos fáj, ahogy heged! – Mido keze fehéren felizzott.

-          Ne! –Sessh megszorított a gyógyító kezet – Ne fáraszd ezzel is magad. Amúgy is gyenge vagy még!

-          Nyugi! Nem vagyok csecsemő! Tudom, mit tudok megtenni és mit nem! – azzal keze újból felizzott és a seb összezárult.

A lány elmosolyodott, aztán az arca elkomorult, és hátat fordított a démonnak. Sessh meg fogta a lány vállát és maga felé akarta fordítani. Mido ellenállt. Aztán hagyta magát még is lehúzni a földre. Sesshoumaru ölében ült, fejét és hátát a démon jobb vállára és karjára hajtotta, mert másik irányban már a páncél tüskéi ágaskodtak kifelé. Némán ültek, aztán a lány nagyot sóhajtott.

- Mi a baj? – kérdezte a démon.

Mido csak sokára válaszolt.

-          Hány éves is vagy te különben? – kérdezte nagyon halkan.

-          Hát, nem tudom… - vakarta meg a fejét jobb kézzel kelletlenül a kérdezett – A 400adik év után elvesztettem a fonalat.

Midayoi nem válaszolt csak meggörnyedt a háta. A szellem nem értette, hogy mi baja van, hiszen ő válaszolt rendesen.

-          Midayoi! Mi a baj? – suttogta a lány fülébe.

-          Azt kérded mi a baj? – nézett szomorú szemekkel a hátraforduló lány a démonra – Körülbelül 383 évvel vagy idősebb nálam. És én nem tudok folyamatosan a démoni formámban lenni, szóval felettem múlni fog a kor és én meg fogok öregedni.

-          Mire akarsz ezzel kilyukadni? – Sessh egyik szemöldöke furcsán felhúzódott.

-          Arra hogy én 20 év múlva már öreg leszek és csúnya. Te meg semennyit sem változol. És akkor már biztosan jobb lányok után fogsz futni! – Mido mind ezt egy szuszra elhadarta és olyan hangon mondta, mintha a saját temetésére írt halotti beszédet olvasná.

Sessh szemöldöke értetlenül rángatózni kezdett, és megértetlenebbül a lányra vigyorgott:

-          Hogy a micsoda, kit fog hol és mikor? – kérdezte tök bambán.

-          Hát te fiatal lányokat, ha én csúnya leszek! – szomorkodott Mido.

A férfi szemébe nézett, aztán nagyon dühbe gurult. A démon szája néha megrándult. Ami igen csak hasonlított egy elfojtott, kitörni készülő röhögésnek.

- Szerintem ez egyáltalán nem vicces. Sőt! – pattant fel Mido és hátat fordított a minden erejével a nevetés ellen küzdő szellemnek. Aztán miután az utolsó kitörést is sikeresen elfojtotta Sessh a lány mögé lépett. Halk csörömpölés mellett a földre rakta a páncélját. Úgy gondolta beszélget még egy kicsit a lánnyal, aztán alszik pár órát, mert őt is megviselte a tegnapi csata. Magához húzta Midayoit, és átölelte.

- Bocsáss meg! Csak olyan buta vagy!

- Mért? – nézett nagy ártatlan szemekkel a férfira a lány.

- Egyrészt soha nem foglalkoztatott rajtad kívül egy nő sem, és nem is fog. Különben meg nem véletlen van nálam a Tenseiga. Szerinted te, ha halandó lennél is megöregednél mellettem, hogy utána meghalj, én meg élnék még pár 1000évet? – kérdezte fejcsóválva Sessh.

- Hát nem, illetve nem tudom! Csak tudod halandó ésszel, nem lehet ekkora időközt felfogni, mint hogy 1000 évnyi élet. – sóhajtott a lány.

- Akkor ne is akard felfogni! – válaszolta a démon, de már nem akarta folytatni a beszélgetést.

Lehajtotta a fejét és arcuk már nagyon közel ért a másikéhoz. Mido lassan felemelte a fejét és picit lábujjhegyre állt. Aztán ajkaik összeértek. A lány a démonhoz simult, Sesshoumaru pedig szorosan magához ölelte. Forrón és szenvedélyesen csókolóztak. Néha abba hagyták, és egymás szemébe néztek, vagy a kívül állók számára halhatatlan halk szavakat súgtak a másik fülébe. Aztán a férfi ölebkapta a lányt és leültek újra a fa tövébe. Összebújva beszélgettek, de Mido hamarosan így is fázni kezdett. Sessh a lányra terítette a prémet, aztán beleszagolt a levegőbe. Minden csendes volt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy Inuyasha ébren őrködik. „Legalább lesz egy nyugodt éjszakám, amúgy is fáradt vagyok!” – gondolta és Mido lábát simogatta a prém alatt. Persze csak szigorúan a ruha felett!J Halkan beszélgettek, és a démon keze egyszer sem tévedt félre. Habár gyakran végigcsókolta a lány nyakát, soha nem ment tovább. Mido furcsállta is ezt, de nem merte szóvá tenni. De aztán valahogy még is ide lyukadtak ki a beszélgetésben. Mido észrevette hogy a démon, időközönként mélyen beszívja a haja és nyaka körüli illatot, aztán egyszer csak megszólalt.

-          Mi ez az egész? Neked szinte 4 naponta változik a szagod. Illetve ezt csak ilyen közelről tudtam megfigyelni, de 3 napja, amikor a tóparton voltunk teljesen más volt. Akkor, hát másképpen hatott rám… - Sessh láthatóan nem találta a szavakat.

-          Aha. Mért akkor milyen volt? – vigyorgott a lány. Sejtette hogy a kutyaszellem szaglása hihetetlenül kifinomult, de azt azért nem gondolta, hogy még az ő testének illatából is megtudja mondani éppen milyen holdciklusban, van a szervezete.

-          Hát szerintem érted. – Sessh elhúzta a száját – Most meg teljesen más. Most megnyugszom az illatodtól. Na ez elég hülyén hangzott egy vérengző szellemtől. – sóhajtott.

-          Egyáltalán nem volt az! És már mondtam mi a véleményem a vérengző szellem beskatulyázásról. Amúgy mindkettőnek meg van az oka, de az maradjon női titok! – suttogta a lány és kényelmesen a démonhoz bújt, haját egy oldalra húzva, szabadon hagyva a nyakát majd lehunyta a szemét. – Nagyon jó lehet a szaglásod, ha ilyen dolgokat megérzel!

-          Általában az. Közelről még az emberek vagy démonok lelkiállapotát is érzem; a félelmet, bánatot, haldoklást, örömet… A nagyobb érzéseket.

-          Ez tök jó lehet. Akkor most mond, meg mit érzel rajtam! – ásított nagyot a lány.

-          Hát! – Sessh lehajolt a lány selymes nyakához – Fáradtságot, őrültséget, és azt a furcsa illatot érzem.

-          Na akkor ezt magyarázd meg! - lány újabbat ásított.

-          Hát láthatóan fáradt vagy, tudatosan őrült vagy, mert egy ilyen démonnal alszol együtt, mint én, és az illatod akkor is furcsa, de rájöttem csak akkor, ha közel vagyok hozzád. Távolról ugyan olyan.

-          Értem! Akkor én őrült, fáradt és furcsa szagú, most aludni fogok! – mosolygott a lány, és jó éjt, csókot adott a szellemnek, majd kényelmesen elhelyezkedett, lehunyta a szemét és elaludt.

Sessh még egy darabig némán nézte a lányt aztán ő is felületes, és rövid álomra hajtotta a fejét.

Ez után nem sokkal megzörrent egy közeli bokor és Kagome meg Sango lépett ki, kezükben a kis Kirarával. A lányok meglepetten néztek a békésen alvó párosra, aztán visszafeküdtek helyükre és ők is álomba merültek…

A kis csapat nagyon későn ébredt. Dél körül reggeliztek csak meg. Egyöntetűen úgy határoztak, hogy még pihennek pár napot együtt, aztán újra külön folytatják útjukat. Persze ezt a pillanatot Inuyashánál és Sesshoumarunál jobban senki sem várta. A fivérek egész nap távol voltak, hogy még véletlenül se fussanak össze senkivel. Mindenki egész nap a lassan sárgára váltó fűben heverészett, a közeli kis tó partján. Mido úgy gondolta ezt a napot végighenyéli, aztán holnap majd gyakorol Sesshoumaruval, aztán meg indulnak. De neki vissza is kéne mennie, mert már egy hete eljött. És a családja már aggódott érte, ezzel tisztában volt, és nem is akart hálátlan lenni, csak itt jól érezte magát. És egy ismeretlen vágy hajtotta, hogy minél előbb megismerje ezt a világot. A lelke mélyén úgy érezte, ide tartozik. Na meg persze hiába is tagadta magának, rettentően vonzódott a hűvös, kegyetlen, de csodálatos démonhoz, meg a sok kedves új baráthoz. Hamar rájött hogy értékes és nagyon okos emberek vannak a közelében. Sangoval és Kagoméval nap hosszat tudott volna beszélgetni. Sőt, Miroku és Shippou is nagyon a szívéhez nőtt. A szerzetes perverzségétől eltekintve nagyon kedves és jó fej volt, és nagyon sok mindent mesélt Midayoinak erről a világról.