IX.          Együtt (12-es korhatárralJ)

Már sötétedett, a nap utolsó sugarai is alábuktak a horizonton. Mido csendesen követte a démont az erdőben. Aztán elérték a meleg forrást is, ahol Sessh balra fordult és elindult a víz mentén. Hamarosan kiértek egy tisztásra, ahol még mindig mellettük csordogált a hőforrás, csak éppen, itt vékony csermely formájában. Ők tovább gyalogoltak, mígnem a víz útját egy nagy szikla zárta el, de a folyócska utat tört magának, és vékony csíkban folyt ki a kő repedésein. A démon egy mozdulattal a szikla tetején volt, ami legalább jó 3 méter magas volt. Mido csak nézett utána, ám Sessh megfordult és visszanézett hozzá:

-         Nem jössz? – kérdezte.

-         Hát, ha tudnák.

-         Csak próbáld meg.

Mido elrúgta magát és guggolva földet ért a szikla tetején. Még mindig démon formájában volt, így út közben figyelte a zajokat és a szagokat. De az idő foga megvájta a követ és porhanyóssá tette. Midayoi felállt, ám abban a percben kicsúszott a lába alól a talaj. Becsukta a szemét és sikítani akart, de nem tudott. Azt hiába is várt, nem érzett fájdalmat. Kinyitotta a szemét és lenézett a lába elé. Ott nem látott semmit, csak méterekre a zöld füvet. Aztán valami nyomást érzett a derekánál, feljebb emelte a tekintetét. Meglátta a jól ismert kezet. Aztán felszegte a fejét és Sessh szép szemei, néztek vissza rá. Ott lebegetek mind ketten a párkány mellett. Sesshoumaru magához szorította a lányt, így tartva meg a levegőben. És csak nézték egymást, nem mozdultak. Midayoi úgy érezte hírtelen nagyon melege lett. Mintha valaki a hőmérsékletet hírtelen 40°-ra állította volna. De nem mozdult csak nézte a démon arcát, még pislogni sem mert. Sessh sem akart megmozdulni. Valahogy jó érzés volt ilyen közel lenni ehhez a nőhöz.

Arcukat csak centik választották el, és mintha ez a távolság is csökkeni látszott, volna. Aztán a démon megmozdult, kinyitotta a száját és nagyon halkan megszólalt:

-         Nem véletlen hoztalak ide. Itt nyugodtan beszélhetünk. – és behúzta Midot a sziklapárkány fölé.

A lány érezte a lába alatt a talajt, de még érezte a derekán az erős kéz szorítását is. Sessouhmaru nem tudta elengedni a lányt. Aztán hírtelen a lassan csillagoktól fénylő égen elfutott egy hulló csillag. Mindketten felemelték a fejüket, és arra néztek:

- Most kívánni kéne valamit! – suttogta Midayoi.

Sesshoumaru újra a lányra pillantott. Hosszan nézte a tüzes barna szemeket, majd elmosolyodott. Életében először őszintén. Mido meglepődött. Még sosem látta a démont így mosolyogni. Önkéntelenül, megérintette a férfi arcát:

-         Gyakrabban mosolyoghatnál! Mert nagyon jól áll! – de meglepődött saját hangján. Másképp csengette, nem volt benne gyerekes csintalanság.

Újabb csend következett és újra csak nézték egymást. Mido nem vette le a kezét a démon arcáról. Sesshoumaru érezte hogy a lány keze jég hideg. Aztán hírtelen megtört az idilli pillanat.

Mido érezte, hogy a démon szorítása gyengül, majd a keze lesiklik a derekáról. De nem lépett hátrébb. Aztán Sessh egy nagyot sóhajtott, talán túl nagyot is ez szöget ütött a lány fejében. Megfordult és elindult. Az alkonyati homályban hírtelen vége szakadt a szikla párkánynak. Mido beérte a démont, és ámulva körülpillantott. Egy kis sziklákkal szegélyezett gőzölgő tó partján voltak. Körülöttük elszórt nagy kövek, és erdő. A sziklák között selymes zöld fű nőtt. Szeptember végéhez képest olyan zöld volt, mint ha csak most sarjadt volna ki a földből. A csillagok fényesen ragyogtak, a két személy pedig ott állt a sziklaperem tetején.

-         Ez nagyon gyönyörű! – suttogta Mido halkan.

-         Szerintem is! – válaszolt a démon.

„És még milyen romantikus! Vajon mért hoztál ide engem?” – gondolta a lány. – „De örülök, hogy veled vagyok!” – és elmosolyodott.

-         Mit mosolyogsz? – kérdezte Sessh kíváncsian.

-         Nem lényeges! – Mido elfordította a fejét, de még mindig mosolygott.

-         De az. Azért vagyunk, itt hogy beszélgessünk. Tudod én még soha senkiben, sem bíztam meg. De benned igen… – Sessh az égre tekintett.

-         Ennek örülök! – válaszolta a lány.

A démon leugrott a szikláról és csobbanva ért földet a térdig érő vízben. Mido magasnak találta a sziklát és inkább leült hogy majd óvatosan leereszkedik, de az erózió itt sem kímélte meg jobban az anyagokat. A kőpárkány egy része leszakadt, és a lány lepottyant a vízbe. Ott ült derékig vizesen, kalimpáló lábakkal és meglepett arccal a szikla tövében. Sessh nem akarta kinevetni, de alig tudott komoly maradni a lány ügyetlenkedése láttán.

- Egyáltalán nem vicces! – mérgelődött a Mido.

Sessh szó nélkül a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Aztán a mozdulat közben mind a ketten ledöbbentek. „Sesshoumaru! Te nem vagy eszednél! Mit csinálsz? Nehogy már ilyen kedves legyél egy halandó vagy részben démon nőhöz! Csak nem…?” – gondolta Sessh és egy pillanatra lecsukta csillogó szemeit – „De igaz. Vonzódom ehhez a lányhoz!”

„Mit csinál? Sesshoumaru? Felsegít engem? De hát, mért? De jó érzés, ahogy fogja a kezem!”- gondolta Mido és a démonnak nyújtotta a kezét, és hagyta, hogy az felsegítse. Aztán megint csendben álltak a térdig érő vízben még mindig fogták egymás kezét:

-         Köszönöm! – szólalt meg a lány.

-         Nem, én köszönöm neked! Ha te tegnap nem intézed el Kagura csapását és azt az ocsmány Narakut, már magába olvasztott volna, és a része lennék.

-         Hogy mi? – kérdezett vissza Mido meglepetten.

-         Nem ez az első – kezdte Sessh és elindult a part felé, Mido mellette lépkedett – már máskor is megpróbálta. Szüksége van egy kifejlett démoni erőre. Kölcsönösen vadászunk egymásra. Ha te nem lépsz közbe én, nem lennék itt.

-         Értem. Ez szörnyű. Hallottam a lányoktól miket művelt az a korcs; Inuyasha és Kikyou, Miroku és a Kazaana, Sango és az öccse. Most meg még ez is.

Aztán csendben leültek a magas fűben, egy sziklának döntve a hátukat, és a vizet nézték.

-         Midayoi! – kezdte a démon – Hogyan gyógyult meg az a sok seb a testemen? És hogyan maradtam életben, hiszen embernek képtelenség lett volna azt túl élni? Hiába gondolkodok, hiányzik valami az emlékezetemből.

-         Hát, használtam Midoriko erejét.

-         Te hegesztetted be a sebeimet? – nézett a lányra a démon ámulva.

-         Igen, és még valamit vissza akartam adni neked, de ahhoz már túl gyenge voltam és elaludtam.

-         Mire gondolsz? – kérdezte kíváncsian Sessh.

A lány felkelt és a démonra nézette.

- Vedd le a páncélt és vetkőzz le!

Sesshoumaru felhúzta a szemöldökét és értetlenül nézett a lányra:

-         Nem gyors ez egy kicsit? – kérdezet még mindig kétkedő tekintettel, de azért szorgalmasan vetette le a páncélzatot, a kimonó felső részét és az alsó fehér inget.

Midayoi nem tért magához az utolsó mondattól. Mondani akart valamit de nem jött ki szó a száján. Kezeit felemelte, de még megnyikkanni sem tudott aztán miután levegőhöz jutott kiabálni kezdett:

-         Sesshoumaru! Minek nézel te engem! Jellemző, férfiból vagy de ez azért több a soknál! Mit képzelsz, hogy csak úgy felkínálom magam majd neked? – Mido remegett a hírtelen jött indulattól.

-         Hát pedig nagyon úgy hangzott! – húzta el a száját a démon, sőt a lány legnagyobb meglepetésére mintha csalódottságot hallott volna a hangjában.

„Midayoi! Jól vagy? Te beütötted a fejed valamikor. Hallucinálsz és nem vagy magadnál. Teljesen ütődött vagy. Tudod, egyáltalán mit akarsz?” – gondolta.

Mérgesen elfordult a démontól, aki értetlenül nézte a lány hátát majd megszólalt, habár érezte, hogy nem kellene:

-         Akkor most ezért vetkőztem le? – kérdezte de egyből meg is bánta.

Mido háta megremegett, megfordult és lendületből fel akarta pofozni a férfit, ám most Sessh gyorsabb volt és elkapta a lány kezét.

Ebben a percben két kis alak felküzdötte magát a szikla párkányra. Lihegve leültek. Az egyiknek hosszú haja és lányos kimonója volt, a másik kezében pedig egy furcsa bot volt. Mind ketten a félmeztelen démon, és a levegőben megalított kezű nő felé néztek, és abban a percben megdermedtek. A kislány szólalt meg először:

-         Látod Jaken-sama mondtam, hogy nem kéne zavarnunk őket!

-         De én azt hittem tovább akarnak menni…

-         Nem hagytak volna itt minket szó nélkül. De szerintem nem kéne, leskelődünk, kettesben akarnak maradni! – mosolygott a kislány és már ereszkedett is vissza a sziklán.

A zöld kis gnóm még egyszer a két alak felé nézett, a hosszú ezüsthajú férfire és a dühös, gyönyörű démonnőre. Megrázta a fejét és ő is a kislány után sietett.

Mido meg sem tudott szólalni. Sesshoumaru gyengéden fogta a csuklóját. Aztán leengedte a kezét. Mido csak nézett a démon szemében és elfelejtette a külvilágot. Elfelejtette, hogy hol van, mért van itt, az előbbi haragot, mindent. Aztán egy húzást érzett a kezén és a következő pillanatban már csak a démon ütemes szívverését hallotta. Sessh lehunyta a szemét és magához ölelte a lányt. Mido meglepődött de nem ellenkezett. Így álltak ott percekig. A lány is lehunyta a szemét, és egyik karját a férfi nyaka köré fonta. Sessh felpillantott és a messzeségbe nézett, majd halkan megszólalt:

-         Mért sírtál múlt éjjel? – kérdezte.

Mido felé fordította a fejét, de nem bontakozott ki az ölelésből:

-         Hát nem egyértelmű? – kérdezte – Féltettelek! Azt hittem valami bajod lesz! – elfordította a fejét és ismét a férfihoz simult – Féltem hogy örökre elveszítelek!

-         Tudod, te voltál az első, aki értem sírt!

-         Ez csak azért van, mert senkit nem engedsz magadhoz közel!

-         Nem tehetem, tudod jól. De nem értem mért sírtál értem, démon vagyok, az emberek ellensége. Nem tudod te hány falut tettem, a földel egyenlővé, hány 100 ember vére tapad a kezemhez. Annyit gyilkoltam amennyit csak akartam, ha a nevemet kiejtik már rettegés jár az emberek között…

A lány az ujját a férfi szájára tette.

- Cssss! Ne folytasd! Az a múltad! Mindenki hibázhat! Te is tudod hogy már nem ilyen vagy!

Sessh nem válaszolt csak még jobban magához ölelte a lányt. Fejét a lány selymes hajára hajtotta. Mélyen magába szívta az illatát. Aztán Mido váratlanul kibontakozott az ölelésből:

-         Most pedig visszaadok valamit. Ne gondolj rosszra! Ülj le!

Sessh leült, a lány mellé térdelt és nézte, ahogy az emberi formájára vált. Mido aztán váratlanul a démon csonka karjára tette a kezét. Lehunyta a szemét és a tenyere fehéren kezdett világítani. Sessh nézte, ahogy a csonk megnyúlik és alakul. Kőnyéknél meghajlik, mikor az alkarhoz ér felragyognak a méregcsíkok, aztán megjelenik a csukló, majd az ujjak. A körmök zöld fényben felizzanak, majd abbamarad a fehér fény és a lány a kezében tartja Sesshoumaru bal karját. A démon tágra nyílt szemekkel nézte a hírtelen visszanőtt végtagot. Aztán a lányra tekintetett, Midayoi nagyon fáradtan mosolygott rá:

-         Remélem ez is volt olyan jó, mintha mást adtam volna? – mosolyában valami furcsa irónia bujkált.

Sesshoumaru felemelte a kezét. Még zsibbadt volt, de érezte. Ujjait összehúzta, majd kinyújtotta, másik kezével végigtapogatta. A lány csak térdelt mellette és mosolygott. Aztán a démon ránézette, egy pillanatig csendben ültek, majd Sessh magához húzta a fáradt lányt, és hanyatt dőlt a selymes füvön, magával rántva Midot is. A nő puhán a démon mellkasára hajtotta a fejét, majd az megszólalt:

-         Pihenj csak! Majd utána beszélgetünk még!

-         Jó! – Mido lehunyta a szemét és abban a percben elnyomta az álom.

Sesshoumaru csak feküdt és nézte a csillagokat. Nagyon boldog volt. Egyik karja a feje alatt pihent, a másikkal magához ölelte a lányt. Egy fél órát feküdtek így, amikor is Midayoi mozgolódni kezdett. A démon ránézett. A lány kinyitotta a szemeit, és felkönyökölt. Sesshoumaru újra mosolygott. Mido a démon szemébe nézett. Még álomittas volt, de gyorsan kipihente magát. Sessh karja még mindig a derekán volt, és esze ágában sem volt levenni onnan. Aztán a démon megszólalt:

-         Nem tudom, hogyan köszönhetném ezt meg neked!

-         Csak ne felejtsél el, és ha szükségem van rád, legyél velem. – válaszolta Mido.

-         Soha nem felejtelek el! És mindig számíthatsz rám! – a démon arca már nagyon közel volt a lányéhoz.

-         Ez nekem pont elég! – suttogta a lány és látta, hogy a démon már nem a szemeit, hanem a száját nézi.

-         Mido? Ugye mindig mellettem maradsz? – kérdezte Sessh és még közelebb hajolt a lányhoz.

Már csak egy hajszál választotta el az ajkukat. Sessh a lány szemébe nézett, ahol bizonytalanságot látott. Aztán megbillenttette a fejét és meg csókolta a lányt. Midayoi érezte, remegés fut végig a testén. Képtelen volt ellenállni. A szájuk összeért. Nagyon lágyan és óvatosan. Midayoi úgy érezte a mennyben jár, de ekkor a fejében zakatolni kezdtek a gondolatok: „Nem lehetünk együtt. Nem szabad. Még nem.”

Hírtelen elkapta az arcát és felült. Sessh értetlenül bámult rá. A lány felállt, pár lépést előrébb lépett. Sesshoumaru követte. Eléje lépett és megölelte a lányt:

-         Ne haragudj! Nem tudom mi történt velem! Nem akartalak megbántani! – súgta a lány fülébe.

-         Nem haragszom, nem bántottál meg! – a démon szemébe nézett – De mi ezt még nem tehetjük meg! Sessh nekünk harcolnunk kell, mindkettőnknek célja van. Ha túl fontosak leszünk egymásnak, képtelenek leszünk adott helyzetben helyesen dönteni. És te démon vagy, én meg halandó! Tűz és víz, ez lehetetlen!

-         Tudom, de már nem érdekel! Tudod apám, tisztavérű kutyaszellem volt, mint én. Beleszeretetett egy halandó nőbe, és így lett az öcsém, Inuyasha. De belehalt, abba hogy a pár órás öcsémet és Izayoit védte. Soha nem álltunk közel egymáshoz, de még is fájt a halála. Talán azért gyűlöltem a halandókat. És főleg a hanyoukat. De amióta velem vagy minden más lett.

-         Nem lehetett könnyű életed! –suttogta a lány.

-         Lenéztem apát, amiért beleszeretett egy halandóba. Nem tudtam elhinni mért pont egy átlagos nőt választott. Elképzelhetetlennek tartottam hogy ilyen létezik. És most én, én ugyan úgy jártam, mint ő… - hangja elhalkulta végére.

-         Drága Sesshoumaru! – suttogta Midayoi és szorosan átölelte a démont. – Figyelj, ha végeztünk, ha Naraku halott, az ékkő megtisztult ugyaninnen folytatjuk, jó? Nekem ez amúgy is túl gyors.

Sessh a lány szemébe nézett. Majd nagyot sóhajtott:

-         Ha az ilyen egyszerű lenne! Ki tudja, mikor győzzük le Narakut. Mido, én ezt nem csinálom. Eddig semmi fontos nem volt az életemben! Te most az vagy és nem vagyok hajlandó egy percre sem elengedni. – a lány elfordult. – vagy te nem érzel semmit? Te nem érzed azt, mint én?

Mido még mindig nem nézett rá. „Már hogy ne éreznék. De ez túl sok. Túl hatalmas. Félek:” – gondolta. A lány elengedte a démont, és vetkőzni kezdett. Sessh csak állt és nézett. Mido levette a cipőjét és a felső réteget a ruhái közül. „Mire készül?” – gondolta a démon.

-         Figyelj, én most megfürödnék. Túl sok ez nekem, gondolkodnom kell. Kérlek, figyelj, amíg fürdök, és ne leskelődj, mert úgy jársz, mint a szerzetes.

 Azzal egy szikla mögé lépett, levette a maradék ruháit, csak melltartó és bugyi maradt rajta. „Így olyan mintha bikiniben lennék.” – gondolta és bele gázolt a vízbe. Az kellemesen langyos volt, úszni kezdett és a gondolataiba merült. „Nem értem mért vagyok ilyen. Máskor soha nem érdekelt a dolgok következménye, most pedig tétovázok. Pedig ilyen alakalom nem fog többet adódni. Ha most kikosarazom biztosan, nem nyílik meg nekem többet. Pedig nekem nagyon fontos. Azt még nem merem mondani, de ha hozzám ér… Ahogy megcsókolt, olyan volt mintha álmodnék… Nem értem mi van velem… Mintha nem én irányítanám néha a cselekedeteim. Talán Midoriko nem akarja hogy mi együtt legyünk. De ha igen, mért nem? Azért már nehogy azt higgye, hogy az én életembe bele szólhat! Ha én össze akarok jönni azzal a démonnal az, az én dolgom. És csak a gondolattól hogy nincs a közelemben, rosszul vagyok!” – Mido feljött a felszínre levegőért. Kinyitotta a szemét és megpillantotta homályosan, a földet bámuló férfit. Gondolt egyet és elindult a part felé. Kilépett a vízből. Hosszú haja eltakarta a melleit, bugyi volt rajta, ő pedig döntött és egyenesen előre tartott. Csendesen haladt és megállt a démon előtt, aki annyira gondolataiba merült, hogy észre sem vette. „Na te aztán jó őr vagy!” – gondolta a lány és alakot váltott. Sessh orrát megcsapta a démonszag és felpillantott, Mido ott állt előtte, szinte teljesen meztelenül. A démon nyíltan végigmérte a lányt, de ha akarta volna sem tudta volna levenni a tekintetét a lányról. Tetszett neki a vékony derék a hosszú formás lábak, a haj zuhatag alatti gömbölyű mellek.

Mido észrevette, mit figyel a démon és elpirult, de összeszedte magát. Szó nélkül lehajolt és kinyújtotta a kezét. Sessh megfogta és felállt.

-         Ha ezt elmondod valakinek, soha többé nem látsz! – súgta a lány fenyegetően a démon fülébe.

-         Nem fogom! – válaszolta az.

-         Akkor mire vársz! Vetkőzz le! – utasította a lány és elfordult, majd a vízbe gázolt.

Mire körbenézett volna Sessh már mellette volt. Hosszú haja úszott a vízen. A derékig érő vízben álltak, majd a démon magához húzta a lányt:

-         Mido! Meggondoltad? – kérdezte.

-         Igen! Döntöttem.

-         Akkor? – húzta fel a szemöldökét a démon.

-         Ha elkapsz, elmondom! – kacagott a lány és kisiklott a szellem kezei közül.

Sessh elmosolyodott és követte. A lány nevetésétől csengett az erdő. Nem engedte, hogy a férfi utolérje. Az utolsó pillanatban mindig kisiklott a keze közül. Sokáig játszottak így. Mido fáradni kezdett és már a sziklák mögé is elrejtőzött, így egyre a túlpart felé közeledtek. Aztán egy olyan részhez értek ahol minden irányból lapos sziklafal volt. „Zsákutca!” – gondolta a lány, de még mielőtt észbe kapott volna Sessh már mögötte volt. Annyira nem számított még rá, hogy utolérik, hogy rendesen megrémült. A sziklafalhoz, lapult, ráadásul a haja sem takarta rendesen a derék fölé érő vízben. Megszeppenten nézett a démonra. Sessh odalépett a lányhoz, és átölelte. Mido a szellem vállára hajtotta a fejét. Nem volt menekvés, egyik oldalt a szikla másik oldalt a démon. Aztán Sesshoumaru egy fél lépést távolodott, majd a lányra nézett. Mido a vizet bámult. A démon felemelte a nő állát és kényszeríttette, hogy a szemébe nézzen.

-         Válaszolsz nekem? – kérdezet, és keze végig simította a lány vállát, egészen a karján át, majd megfogta a remegő kis kezet.

Mido a szellem szemébe nézett, és a simogatástól kirázta a hideg. Csak állt némán és nézete a férfit, Sessh újra végigfutatta a kezét a lány karján.

-         Tudod mit döntöttem, nem? – kérdezte halkan és remegő hangon.

-         A szádból akarom hallani! – súgta vissza a démon és a faltól eltávolodó lány hátán, húzta végig a kezét. A lány derekánál megállt és magához húzta.

-         Veled akarok lenni! – motyogta alig halhatóan a nő. Nagyon zavarban volt, mert olyan érzések fogták el, amiket még nem érzett. Idegen még is jóleső volt a démon érintése is. Nem tudta hova tegye magában a dolgokat.

Sessh már nem szólt semmit csak lehajtotta a fejét és megcsókolta a lányt. Finoman és lágyan, de érezte a nő viszonozza. Aztán kezét a lány derekára fonta és szorosan magához ölelte. A csókok egyre szenvedélyesebbek lettek. Mido is magához ölelte a férfit és végre boldog volt. Hosszan és forrón csókolóztak, míg nem a démon szája lejjebb vándorolt. Eltűrte a lány haját és a nyakát kezdte el csókolgatni. Mido megremegett. Úgy érezte nem képes a saját lábán megállni. Ezt Sessh is észrevette ölebkapta a lányt és kisétált vele a partra. Útközben sem hagyták abba a csókolózást.

Aztán eldőltek a lágy főben. Mido érezte, hogy kezdenek túllépni egy bizonyos képzeletbeli határt, de nem volt képes tiltakozni. A férfi kikapcsolta a melltartóját, ami már mellettük a fűben feküdt. Mido gondolkodni kezdett, már amennyire egy szellem karjaiban arra képes az ember lánya. Aztán Sessh keze egyre lejjebb vándorolt és a végén már egyikükön sem volt semmi ruha. Mind ketten zihálni kezdtek, de tovább csókolóztak. Olyan érzések futkostak a lány testén, amihez fokhatót még soha nem érzett ez idáig. Sesshoumaru szépen lassan elkezdte végig csókolni a gyönyörű női testet. A lány akaratán kívül nagyot sóhajtott.