VI. A felkészülés 

A hajnali ébredés éppen csak elkezdődött, amikor Sesshoumarunak felpattantak a szemei. A szobában homály uralkodott, de ő tökéletesen látott. Egy pillanatig nem értette, hol van. Aztán megcsapta az orrát a lány finom illata. Mélyet szippantott a levegőből. Majd fülelni kezdett, és észrevette Mido már nem, alszik olyan mélyen és lélegzése is szabálytalanodik. „Vagy álmodik, vagy lassan felébred.” – gondolta Sessh és felkelt.

Nagyot nyújtózkodott és ásított, a csontjai csak úgy ropogtak. „Ez hihetetlen! Gyermek kormom óta nem aludtam ilyen jót és ilyen mélyen!” – újabb nyújtózkodás. – „Meg kéne mosakodnom, de itt vajon hol lehet víz?” – gondolta újabb ásítás közben – „Tudom már, tegnap a paraván mögött tisztán hallottam a víz csobogását. Ezek folyót tartanak a házban?” – felhúzta a szemöldökét és elindult arra.

Furcsa tárgyakat talált a paraván mögött. A kád a tükör és a szekrény jól ismert volt számára is. De a fésülködő asztallal és a csappal meggyűlt a baja. Rá nem tudott jönni mik lehetnek. A csapból érezte a víz szagát, de nem tudta hogyan csalogassa elő belőle. Aztán véletlenül felhúzott egy furcsa fém csövet és a csapból folyni kezdett a víz. „Megvan! Nem is olyan bonyolult a világ!” – gondolta. Feltűrte inge ujját, és megmosta a kezeit, az arcát, aztán lenyomta a csövecskét. Kutya módra megrázta magát, a vízcseppek szanaszét szálltak a fürdőszobában. Aztán kilépett a paraván mögül.

Midayoi az ágyban ült, szemei még kicsik és dagadtak voltak, hiszen csak most ébredt. Már a derengés uralkodott a kertben, ahogy az ablakon nézett ki. Aztán megpillantotta a szellemet, ahogy a paraván előtt áll.

-         Jó reggelt! – köszönt rekedte a férfinek.

-         Neked is. – válaszolta az és kibámult az ablakon. – Öltözz, még hajnalban tartunk egy kis edzést, aztán mehetsz az öregasszonyhoz varázsigét magolni.

-         Rendben. – Mido felkelt, nyújtózkodott és elindult a paraván felé, elhaladt a szellem mellet, de nem bírta ki hogy ne emelje rá a tekintetét.

Midayoi csendben felöltözött. Melegítő nadrágot, sportcipőt és hosszú ujjú pulóvert húzott. Mire végzett is kijött már Sessh is teljes páncélzatban állt előtte. A lány elmosolyodott:

-         Még egy csésze tea belefér indulás előtt? – kérdezte.

A szellem némán bólintott. Kisétáltak a konyhába, Mido vizet forralt és elővette a csészéket:

- Te is kérsz? – kérdezte csendesen, mert a családja még aludt.

- Nem, én ilyet nem iszok. –fintorgott.

- Akkor te mit eszel, vagy mit iszol? – kérdezte meglepetten a lány.

- Hát olyan ételeket, amiktől a halandók biztosan meghalnának. Meg igazából nem is túl gyakran szoktam enni. De amikor vándorlok szinte bármit meg eszek. – húzta meg a démon a vállát.

- Hát jó. Nem tudod, mit hagysz ki. Ez nagyon finom gyógynövény te. Erősíti a szervezetet. Biztosan meg sem kóstolod? – kérdezte Mido.

A démon megrázta a fejét. Mido vállat vont és a konyha pultnak támaszkodva szürcsölgetni kezdte a forró italt. Miután kiitatta a mosogatóba rakta és egy cetlit írt édesanyjának, hogy ne aggódjon edzeni mentek. Aztán Sesshel együtt kiléptek a házból. Átvágtak a gyümölcsösön és beléptek a szentélybe. A sarokban megpillantották a vörös plazmát. Mido a démonra nézett, Sesshoumaru előre lépett:

- Én megyek előre. Nem kéne, ha mások észre vennék az átjárót. – és félig belépett.

Mido közvetlen mögötte állt, Sessh homályosan látta maga előtt a hajnali tisztást. Nem lépett előrébb, hallgatózott majd beleszippantott a levegőbe. Nem észlelt semmi gyanúsat. Hátranyúlt, megfogta a lány csuklóját, és maga után húzta.

Kiléptek a harmatos fűbe, a nap ekkor kezdett kibújni a hegyek mögött a keleti égbolton.

-         Sesshoumaru, szerintem ez felesleges, rajtad meg rajtam kívül senki nem látja az átjárót. – kezdte a lány.

-         Az igaz. De tökéletes csapdát tudnának itt állítani nekünk. –válaszolt a démon, majd egy szó nélkül elrúgta magát a földtől, és felrepült a fák fölé.

Körbe kémlelt, beleszagolt a levegőbe és mivel semmi újfent sem észlelt semmi gyanúsat visszaereszkedett a földre.

Mido csak állt és nézett, míg a démon meg nem szólalt:

-         Vedd fel a másik alakod.

A lány engedelmeskedett és átváltozott. Még a szája is tátva maradt. Olyan dolgokat érzett, amiket eddig még soha. Élesen hallotta az erdő minden egyes zaját, az ébredő madarak mintha csivitelve csak a füle mellet ébredtek volna. A fák alatti homályban is tisztán látta a fatörzseket és bokrokat. A szél számára olyan szagokat hozott, amiket még soha nem érzett. És egy illat a többinél is erősebb volt a közelében. Sesshoumaru némán állt és figyelte a lányt amint megmozdulnak a fülei, pupillája összeszűkül és kitágul, majd ahogy pisze orrocskáját mozgatni nem kezdi.

- Igen Midayoi ez az én szagom. – szólalt meg mintha olvasna a lány gondolataiban – Most már érzed. Jól jegyezd, meg mert ez után bármikor meg tudsz találni. És még ezt a szagot jegyezd meg – kezdte és éles szemfogával egy nagyon vékony csíkban, felsértette a karján a bőrt. Apó sötétbordó vércsepp jelent meg a karján. A lány úgy érezte, mintha a képébe nyomták volna a vért olyan erősen, áthatotta a szag. – Ez a démon vér szaga. Amint ez megcsapja az orrod készenlétben kell lenned, ezt jól jegyezd meg. Ha majd más vérét is érezted, lassan meg tudod majd különböztetni az enyémet, a sajátodat, a halandókét, vagy amit csak akarsz.

Mido bólintott és előre lépett egyet, lehunyta a szemét, koncentrálni kezdett, Sesshoumarura gondolt, majd mély levegőt vett. Az illat minden egyes kis részecskéjét jól elraktározta magában. Aztán újra kinyitotta a szemét. A démon bólintott.

-         Jól van! Most pedig nézzük mire vagy képes. – kezdte és a lányhoz lépett.

-         Rendben! – bólintott a lány.

Ám ekkor teljesen más történt, mint amire gondolt. Sessh odalépett mellé, megfogta a kezét és fel emelte. Mido csak nézett zavartan.

-         Szóval, ahogy gondoltam – kezdte a szellem – a karmaid igen is használhatók.

A lány a kezére nézett. Tényleg legalább egy centivel hosszabb körmei voltak, de még közel sem akkorák, mint Sessohmarunak. – a legalapvetőbb, az ilyen karmokkal simán lehet darabolni bármit. Gyere! – azzal az erdő felé indult.

Mikor elérték az első fákat Sesshoumaru kiválasztott egy közepesen nagyot. Meg állt előtte és a lányra nézett. Ekkor nézte csak meg jobban igazából. „Hiszen ez nem is az a fiatal lány, aki szokott lenni. Ez egy érett nő.” – nézett megdöbbenten a lány szemébe. Midayoi a nézéstől elvörösödött. Sesshoumaru megrázta a fejét és a fára nézett:

-         Semmi mást nem kell tenned, mint koncentrálni arra, amit tenni akarsz. – felemelte a kezét körmei megvillantak és a fa felé suhintott. A törzs öt helyen kettérepedt és kidőlt. Midayoi kikerekedett szemmel bámult.

-         Huh! És ezt én is megtudom? – kérdezte.

A démon egy másik fára mutatott. Mido oda lépett felemelte a kezét és koncentrált: „Tűzifává aprítom ezt a törzset!” - gondolta. Körmei aranysárgán felragyogtak és lesújtott. Öt aranysárga vágás izzott a fában, aztán egy pillanat múlva hangos reccsenéssel kidőlt.

Sessh elismerően biccentett és a fatörzs mellé lépett. Felemelte és elindult vele vissza az a rét közepe felé. Mido elámult. „Hogyan képes azzal a hatalmas fatörzzsel együtt ilyen könnyedén gyalogolni?” – de aztán a szellem után lépett.

-         Na, most ezt darabold fel! – hangzott az utasítás.

Mido odalépett felemelte a kezét, karmai újra megcsillantak és nekilátott. Pár perc után a fatörzs szép egyenletes darabokra lett vágva.

-         Jó látom, ez már megy. De csak maradjunk a karmoknál – kezdte a mentor – Valószínűleg tudsz velük távolra is támadni. Azt nem tudom hogyan, arra magadnak kell rájönnöd. Én például, erre vagyok képes:

Azzal feldobta az egyik fahasábot, amikor az elérte emelkedési magasságának csúcs pontját Sessh mutató ujjából egy zöld energia ostor csapódott ki és kis darabokra szelte a hasábot még a levegőben, aztán a dámon visszahúzta a fadarabok, pedig koppanva értek földet.

Midayoi szó szerint tátott szájjal nézett, látta már a démonnak ezt a támadását, de az nem volt ennyire megdöbbentő és látványos.

-         Értem! – motyogta a lány. – Szóval elméletileg valami ilyesmit én is tudok?

-         Igen. – bólintott a szellem – Koncentrálj!

Mido bólintott lehunyta a szemét és gondolkodott, már percek óta így állt, amikor egy kép jelent meg a szeme előtt amint a saját ujjaiból egy sárga Sessyéhoz hasonló valami jelenik meg az ujja végén. Hírtelen kinyitotta a szemét:

-         Tudom már! – mosolyodott el. „Midoriko megint segített!” – gondolta. – Sessh, dobd fel az egyiket.

A démon bólintott és a levegőbe dobta a hasábot. Mido féloldalasan állt be, egyik kezét maga elé emelte vállmagasságba. Repült a hasáb ő suhintott egyet és a mutató ujjából előjött a sárga valami. Sokkal vékonyabb volt, mint Sessh energia ostora, csak egy vékony fonál volt, de funkcióra megfelelt. Mido megmozgatta csuklóját és el is találta a fahasábot, de csak egyszer.

- Nem is rossz! – de ezt még gyakorolnod kell.

Még egy fél órát gyakorolták a fonál használatát. Mido rájött tekergetni is tudja a fonálkát és magához, tud vele rántani dolgokat. Aztán egyszer olyan hevesre sikerült a rántás hogy a fahasáb egyenesen a lány feje felé tartott olyan lendülettel hogy Midayoinak még csak védekezni sem volt ideje. Sessh éppen lendítette volna a kezét, hogy kettészelje a fadarabot, ám ekkor Mido körül újra felderengett a vörös védőpajzs. Amint a hasáb neki ütközött elveszítette a lendületét és a földre hullott.

-         Ez meleg volt! – sóhajtott a lány. Sessh leengedte a kezét.

-         Jó ezt még holnap gyakoroljuk, de eddig egész jó. Gyorsan tanulsz! – dicsérte meg a lányt. – Nekem van még egy támadásom, de… - kezdte, ám mielőtt befejezte volna a lány elé lépett. Egy határozott mozdulattal eltűrte a haját és a nyakát bámult, Mido földbe gyökerezette lábbal mozdulni, sem mert, elképzelése sem volt mit csinál a démon, érezte annak perzselő közelségét, sőt mintha még meg is szagolta volna a selymes nyakon a bőrt. Sessh megfogta a kezét és felhúzta a ruhája ujját, megrázta a fejét majd folytatta – amint látom rajtad egy méreg csík, sincsen, úgyhogy te valószínűleg erre nem vagy képes.

Felemelte a kezét és a kézfeje zölden kezdett el világítani. Belecsapott az egyik fadarabba, ami olvadni kezdett majd a démon csuklója átért a fa másik oldalába. Majd magyarázat képen hozzátette:

-         Képes vagyok mérget termelni a karmaimban. Nincs az a páncél vagy fém, ami ellen állna. Neked nem tudom még mire használhatók a kezeid.

-         Aha. Értem. Gondolkodjak rajta? – kérdezte a lány

-         Ha akarsz. – vont vállat a férfi és leült az egyik rönkre. – Szerintem ennyi elég volt egyszerre majd délután folytatjuk.

-         Rendben. – válaszolt Mido, de nem mozdult el onnan ahol állt. Érezte hogy még valamire képes, de mire.

Álmodozva játszott a kezeivel. Hol a fonalat hívta elő, hol pedig koncentrált és sárgán világító körmeit nézte. Az egyik ilyen alkalommal teljesen véletlenszerűen megrázta a kezét. És tátva marad a szája. Öt darab aranysárga nyílhegyszerű dolog hagyta el a körmeit és repültek egyenesen az erdő felé. Ott belefúródtak az első fákba, megolvasztva azoknak törzseit.

-         Hűha! Ez egész jó! – ámuldozott a lány.

-         Na, már ezt is tudod. Most próbálj meg koncentrálni, arra hogy pontosan hova is fúródjanak.

-         Oké! – Mido célzott és suhintott. Az aranysárga nyílhegyek süvítettek a levegőbe és becsapódtak, mindannyian ugyanannak a fának a törzsébe.

-         Jó. Ez is megy. Most pedig mennyünk vissza. A másik részed is edzened kell, lehet, hogy attól majd új képességekre teszel szert.

-         Rendben. – válaszolta a Midayoi.

Elindultak az átjáró felé. Mi előtt beléptek volna Sessi automatikusan ellenőrizete a terepet. Miután mindent rendben talált belépett az átjáróba, nyomában a lánnyal. Mikor kiértek a szentélyben Mido megszólalt:

-         A fegyvereim használatára is megtanítasz? – kérdezet.

-         Igen. – jött a kurta válasz.

Elindultak a ház felé. Mido nagyanyja a raktár épület teraszán ült, és oda szólt a két elhaladó alaknak:

-         Midayoi. Ha megreggeliztél, kérlek, gyere ide vissza.

-         Rendben nagyi! Jövök. – majd bementek a házba.

Mido jó ízűen megreggelizett, Sesshoumaru csak figyelte. Aztán mindketten elindultak a raktár felé. Ott a nagyi már várta őket. Sessh megállt és a lányra nézett:

-         Én addig visszamegyek. Majd jövök érted délután. – és már indult is volna, amikor az idős asszony megszólította.

-         Sesshoumaru. Ne menj el. Az unokámnak szüksége lesz rád. Alany nélkül nem gyakorolhat semmit!

A démon felhúzta a szemöldökét, de még is követte a két nőt a raktárba. Ott mindannyian leültek.

- Nos, a legelső talán az lenne, hogy fel kell tudnod ismerni a szellemek auráját. Meg kell érezned még az előtt, hogy ők éreznek meg téged. Ehhez kérnénk Sesshoumaru segítségét. Mido, csukd le a szemed. Lazíts és figyeld az érzékeid.

A lány bólintott, és becsukta a szemét. Az asszony Sesshez fordult és suttogva folytatta:

- Ha megtennéd hogy áramoltatod magad körül a yakiidat (gonosz aura)? – kérdezet.

- Azzal lehetnek problémák. – sóhajtott a démon. – Az valószínűleg azzal járna, hogy átváltozom. És gondolom, annak nem örülnél.

- Értem, szóval nincsen rá mód. Pedig ez nagyon fontos. – csüggedt el az asszony. – Gyakorlat nélkül nem lesz rá képes éles helyzetben.

Mido eközben kinyitotta a szemét, mert hiába is próbálkozott nem érzett semmi szokatlant. Csak szempillái alatt kukucskált.

-         Lenne egy mód, de az kockázatos és nem hinném hogy azt akarnád hogy romba döntsem a világod. Mert olyankor nem vagyok teljesen önmagam. Akkor a szellem vér vadsága átveszi rajtam az uralmat.

-         Mondjad, mi lenne az? – de közben az idős nő fejében egymást kergették a gondolatok: „Ne kísértsem a sorsot? Örülnöm kéne hogy minden zökkenőmentes eddig, de ez az egy dolog az, amihez muszáj az ő segítsége.”

-         Ez apám kardja a Tenseiga. Képes megállítani az átváltozásom, de szándékosan még soha nem használtam erre.

-         Mennyi az esély, hogy a kard nem állít meg téged? – kérdezte a nő miközben Mido nagyon fülelt és óvatosan kukucskált ki szempillái alól.

-         Szerintem a kard tisztító ereje lenne a nagyobb, de megtörténhet hogy nem. Nem tudom most milyen az erőnlétem. Már nagyon régóta nem volt rá szükségem hogy átváltozzak. – húzta meg a vállát a démon.

-         Hát jó. Próbáljuk meg! – de ha nem sikerülne, mit tudnánk mi csinálni.

-         Ha egy tisztító vessző súrol, egyből visszaváltozok, de viszont éppen csak súrolhat, különben meghalok. Ja, meg el is kellene találni. – és félmosolyra húzta a száját. „Miket bevállalok ezért a lány ért. Én teljesen meghülyültem. Sesshoumaru neked elment az eszed!” – gondolta, de azért felállt és kihúzta a Tenseigát a hüvelyéből.

-         Mido készen állsz? – kérdezte nagyanyja. A lány csak bólintott.

Sessh koncentrált és szemei vörösen felragyogtak. Arca kezdett eltorzulni, de kezével görcsösen szorongatta a kardot. Az fehér fényben felizzott és a két erő egymásnak feszült. Erős szél támad körülötte hosszú ezüstszínű haját, ruhája ujját és prémjét a magasba emelte. Sessh tudta nem sokáig képes ebben az átmeneti állapotban maradni. Mido olyant érzett mintha áram futott volna végig a testén. Csukott szemmel látta a feketén áramló yakiit. És látta a vele szembe feszülő hófehér tiszta fényt. Kinyitotta a szemét a látomás, pedig nem múlt el csak egyesült Sessh félig változó képével. A démon körül áramlattok az energiák. Ő több színűnek látta. Ha egy átlagos ember nézi leginkább a rózsaszín és a lila árnyalatait, veszi észre, de a lány és nagyanyja tisztán látták a fekete aurát. Sessh arca egyre jobban eltorzult, érezte vagy abba hagyja az alakulást vagy kiteljesedik. Abba hagyta.

A két nő döbbenten nézte, ahogy a szellem fél térdre ereszkedik kardán támaszkodva hangosan zilált. Soha nem láttak még ilyent, egy teljes démon átváltozásának kezdeti stádiuma. „Ez szörnyű volt. A Tenseiga tisztító ereje mellett ebben a feles állapotban maradni. Soha többé!” – gondolta, majd felegyenesedett és eltette a kardját.

 - Midayoi remélem, jól meglegyezted ezt az érzést, amikor észleled az aurám, mert ezt soha többé nem ismételem meg. – szólalt meg rekedten a démon, majd leült.

A lány csak rémülten bólintott.

- Rendben – kezdte a nagyanyja – most megmutatom hogyan vagy képes a spirituális erőd uralni. De ahhoz végig kell menned egy szertartáson, amit csak ma tudunk megtenni, hiszen ma van újhold éjszakája. Meg kell tisztítani a lelked, ki kell ürítened az elméd, és el kell jutnod egy olyan állapotban, amikor ki tudod zárni a külvilágot. Én is így kezdtem.

- Nagyi! Nem lehetne most megpróbálni? – kérdezte a lány – A másik erőmben is segített Midoriko. Hátha ez is sikerülne, mert sietnünk kell. Sessh sem akar sokáig ebben a világban időzni. Azt mondtad a véremben és a lelkemben benne van az összes tudás, csak fel kell eleveníteni.

- Biztos vagy benne lányom? – kérdezte az asszony.

Mido bólintott. Még csak most kezdte el a tanulást, de azt kívánt bár csak lenne már készen. Már rá akart lépni a sorsa útjára. Nem tudta mi várja, de tenni akart már. Tenni valamit.

Mido elhelyezkedette törökülésbe. Hüvelyk és mutató ujját kinyújtva egymásra helyezte a többit összekulcsolta. Kezét ölében nyugasztotta. Egyenesen ült, lehunyta a szemét és lelkében Midoriko hívta. Legnagyobb meglepetésére a papnő válaszolt az elméjében. „Kérlek, segíts! A reinkarnációd vagyok! Midoriko papnő, add át a tudásod, mert sürget az idő. Be kell fejeznem, amit te elkezdtél!” – imádkozott hangtalanul a lány.

Ebben a percben vakító fehér fény áradt a testéből. A démon és a nagymama egyaránt megrémült. Sessh a lányhoz akart lépni, de felderengett körülötte a védő pajzsa. A fény elvakította őket, eközben Mido fejében áramlottak az információk. Látomásai voltak, hihetetlen dolgokról. Midoriko erejét látta maga előtt. Érezte, ahogy a papnő ereje átjárja a testét. Aztán egy hírtelen villanással megszűnt az egész. Mido elvesztette az egyensúlyát és előre dőlt. Mikor már úgy érezte semmi nem akadályozhatja meg abban hogy fejjel előre a padlóra boruljon a barna padló helyette valami puha fehérbe fúródott az arca. Aztán összeszedte magát, és megpillantotta a guggoló szellemet amint óvatosan, próbálja felültetni. A lány szemében ekkor könnyek jelentek meg és olyan elemi erővel tört rá a sírás, mint még soha. Kicsordult egy könnycsepp a szeméből és ő hangatanul felzokogott. Szorosan a démonhoz bújt hogy ne engedje el őt, Sessh teljesen megrökönyödött, annyira hogy még csak meg sem próbálta lefejteni magáról a lány ölelő karjait.

Mido csak zokogott és zokogott. Képtelen volt abbahagyni a sírást. Teste rázkódott a könnye elárasztották az arcát és némelyik koppanva ért földet a padlón. Ez így ment vagy 5 percig, a szobában néma csend uralkodott csak a lány zokogását lehetett hallani. Senki sem mozdult aztán Midayoi sírás közben megszólalt:

-         Láttam őt. Ott volt velem Midoriko! Megfogta a kezem és elárasztott az ereje. Láttam az emlékeit. A tudását. Láttam az egész életét és végig kellett élnem a halálát. Meg kellet halnom vele együtt, érezni a fájdalmat, ahogy kiszakad a szíve. Ahogy megszületik az ékkőbe zárt négy lélek a lelkéből. – és újra zokogni kezdett.

-         Már vége van. – szólalt meg halkan a démon. Valami furcsa érzés kerítette őt is hatalmába. Az, amit akkor érzett, amikor megtudta, hogy apja, a Nagy Kutyaszellem halott. Soha nem volt képes elfelejteni azt a pillanatot. Külsőre semmit nem mutatott, de csak a fájdalomhoz tudta hasonlítani azt az érzést.

Sessh ezek után egy szó nélkül felemelte a lányt. Kilépett vele a raktár szobából. Elindult vele a ház felé egy szó nélkül bevitte a szobába, és az ágyra fektette. Ha tudta volna. A lány nem volt hajlandó elengedni őt. Úgy érezte, ha ez a kézzel fogható dolgot elengedi most az ő élete is elmúlik, mit a papnőnek a látomásában. Sesshoumaru leült az ágyra ölében a még mindig zokogó lánnyal. Így ültek ott még fél órát aztán a lány elcsendesedett. Egyre ritkábban hüppögött, a démon már nem érezte a könnyek sós illatát sem. De még mindig nem engedte el a lányt. Ő sem tudta volna megmondani mért, de ott ült, hátát a falnak támasztva egyik lábát felhúzva a vállán a lány fejével, aki kezecskéivel a férfi ruhájába kapaszkodik. A démon keze az ő vállán és alig érezhetően de magához szorítja, Midayoi egyre ritkábban hüppögött, kezdett megnyugodni, de annyira fáradtnak érezte magát, hogy képtelen volt mozogni. A fejét nagy nehezen felemelte és a szellemre tekintett még mindig könnyes, hatalmas szemeivel. Az nem fordult felé a semmibe nézett csak mereven. Érezte a lány mozgását, de nem akart a szemébe nézni. Kifinomult érzékei így is érezték a hatalmas fájdalmat, amit ő érez és félt, ha ránéz olyan dolgokat tenne, amit nem akar. Csak nagyon lassan megmozgatta a kezét a lány karján, ami kísértetiesen hasonlított egy aprócska simogatáshoz. Mido úgy érezte valami földöntúli nyugalom, járja át a testét. Mintha minden megbékélt volna körülötte, csak a fáradság maradt volna meg. Biztonságban érezte magát, de olyan szinten hogy azt el sem tudta eddig képzelni, hogy ilyen létezik. Aztán szépen lassan lecsukódtak a szemei és elaludt. Sessh még akkor sem mozdult meg, amikor már a lány halhatóan nyugodtan lélegzett. Így ült ott még majd egy óra elteltével is.

Ekkor kinyílt az ajtó és a két nő jelent meg benne. Csodálkozva bámultak a démonra és az ölében békésen alvó lányra. Az nagymama tért először magához:

-         Szóval megnyugodott? – kérdezte.

-         Igen. De ez túl sok volt neki. Én már az elején gondoltam hogy nem fogja bírni. – válaszolt a szellem.

-         A nehezén már túl van. Napok múlva már teljesen készen fog állni.

A szellem kétkedve nézett rá. A lányból még alvás közben is áradt az erőtlen fáradság.

- Nem hiszem. Ma éjjelre visszaviszem az én koromba. – jelentette ki Sessh.

- De hát pihennie kell? – lepődött meg Mido édesanyja – Abban a világban folyamatosan veszélyben van!

- Addig nem, amíg mellettem van. – válaszolt a férfi és elfordította a tekintetét jelezvén, hogy a vitát lezártnak tekinti.

Az aggódó rokonok távoztak. Sesshoumaru pedig csendesen figyelte az alvó lányt.

Midayoi anyja idegesen lépkedett a konyha felé:

-         Anya! Még is hogy képzeli, hogy csak úgy elviheti tőlünk? – kérdezte remegő dühvel a hangjában.

-         Nem tudjuk megakadályozni! – sóhajtott az idős asszony.