12. fejezet
A Démonok mestere by Danton
12. Emlékek
Kb. 200 évvel korábban:
A Hold már elfoglalta égi trónusát a nyári éjszakán, sugarai bejárták a palotát és annak környékét. A szobákban világot adó mécsesek nem vehették fel vele a versenyt, habár megpróbálták. Két férfi állt a homályos szobában, halkan beszélgetve. – Nem gondolod, hogy lehetnél kicsit óvatosabb is? – kérdezte a magas őszes hajú férfi. – Régebben jobban megfontoltál volna egy ilyen lépést. – Már döntöttem. Amúgy sem tudnék visszafordulni, még ha akarnék sem. Kicsit késő lenne már ahhoz – felelte a nehéz páncélt viselő démon. – Ez igaz. Változtatni nem tudsz rajta, de az elkövetkezendő éveket is figyelembe vetted? Nem lesz olyan egyszerű, mint az első. – Azt is megoldottam. Miért ne oldanám meg most is? – Remélem minden rendben lesz. Amúgy fogad gratulációmat, ha igazak a hírek, amiket hallottam. – Pontosan melyik is? – mosolyodott el halványan Inu no Taisho. – Egyrészt az újdonsült feleségedhez, másrészt azt is csiripelik a démonmadarak, hogy újabb örökös várható. Igaz ez? – Igen. Várhatólag télen fog majd megszületni. – Gyakrabban jöhetnél látogatóba. Egy ilyen hírt jobban szerettem volna tőled személyesen megtudni. – Én magam akartam közölni, de mostanában komoly gondok vannak Nyugaton. Keletről átjött egy eléggé vad és erős szellem: Ryuukossei. – Igen hallottam róla. Meg kellene fékezni, mielőtt túlságosan felborítaná az egyensúlyt démonok és halandók között. – Ne aggódj, meg fogom állítani. De ma foglalkozzunk kellemesebb dolgokkal. – Igazad van. Itt most úgysem tehetünk semmit. Azt hiszem egy kicsit irigyellek téged. Lassan megöregszem, de még mindig nem tudom kire hagyni a tisztemet. – Én nem aggódnék a te helyedben. Nem vagy te annyira vén, bőven van időd. Egyébként én sem vagyok olyan könnyű helyzetben, mint azt hiszed. – Sesshoumaru elég erős nem? – Ó, igen. Nem is az erejével van a baj, hanem a szívével meg az eszével. Túl önfejű és heves még, messze nem érett az uralkodásra. És amíg ilyen marad, nem is szándékozom rá hagyni a területeimet. A másikat pedig nem hiszem, hogy elfogadnák, legyen majd akár fiú, akár lány. – Persze el is felejtettem, hogy félszellem lesz. Azért alaposan átgondoltad te ezt? Láttál már elég hanyout, hogy tud mi vár majd rá az életben. – Ha csak egy kicsit is hasonlít rám vagy az anyjára, akkor nem lesz semmi gond. – Sesshoumaru elég dühös lesz, amikor megtudja, hogy ha akar is saját királyságot, magának kell megteremtenie. – Azért nem szándékozom üres kézzel elengedni. – Hát persze a kardok – tekintett végig barátja övébe fűzött két kardjára, és a hátán elhelyezett harmadikra. – Részben, de nemcsak azokra gondoltam. Mindkettőjük számára van néhány személyes üzenetem egy-egy kristályban, ha történne velem valami mielőtt elmondhatnám nekik. – Ne légy ennyire borúlátó! Egyike vagy a legerősebb szellemeknek, nem valószínű, hogy bárki is meg tudna ölni a közeljövőben. – Nem is erre gondoltam. De azt már könnyebben el tudom képzelni, hogy egyszer vele is összeveszek egy nap, mint Sesshoumaruval. – Majd kibékülsz vele is. Fiatalon ugyanilyen voltál te is. – Remélem. De azért jobban szeretek felkészülni minden eshetőségre. Már el is készítettem őket, csak biztos helyet nem találtam még a számukra. Ebben szeretném a segítségedet kérni. – Azt kívánod, hogy én őrizzem a kristályokat? – Hai. Valamint azt is, hogy ha szükség lesz rá ad majd át nekik. – Megtisztelsz vele...
Erős szél rázta az éjszakában magában elmélkedő Démonok mesterének ruháját. Felemelte komor arcát, és a Holdra tekintett: – Teljesítem a kívánságod öreg barátom. Teljesítem...
Ezután megfordult, majd a palota lakóihoz hasonlóan ő is nyugovóra tért.
Folytatás következik...
|