5. rész
V.
~Egy nő sétál egyedül. Körülötte egy falu füstölgő romjai, és vér mindenütt. Némán könnyezik. Egyszer csak mellette egy ház kormos falától elválik egy alak. Ijedten és mérgesen kapja oda a fejét.
- Hogy tehetted ezt? Hogy lehettél ilyen kegyetlen?
- Kukuku, Menea! Hát szabad így beszélj a gyermeked apjával?
- Undorodom tőled! Te is tudtad- zokogja a nő- hogy a szüleim is a faluban voltak!
- Hát így nélkülük sokkal jobb nem? Nem akarták, hogy megszüld a lányunkat...
- Legalább Rá gondolhattál volna!
- Gondoltam is! A falubeliek kiközösítették volna!
- Tee!!! Kiforgatod a szavaimat!
- Igaz is Menea! Hogy is hívják a lányunkat? Ja igen! Kohana!
- Hagyd őt békén!
- Kukuku- nevetett fel gonoszan a férfi aki eddig takarásban állt- sajnos ha akarnám se tehetném meg! És most áruldd el hová rejtetted!
- Meg kell ölj, hogyha meg akarod kaparintani!
- Sajnos... Erre számítottam- szólalt meg tetetett szomorúsággal.
- Mi? Mit beszélhh- Menea szavai elfúltak. Lassan lefordította tekintetét, mellkasára. Melyből egy fagyökérre emlékeztető valami lógott ki. Hirtelen eltűnt a gyökér, újra szabadon tudott lélegezni. A nő erősen zihált, szája sarkából keskeny vérfolyam indult meg. A vele szemben álló férfi kegyetlenül elmosolyodott, majd előkelően megfordult, és eltűnt. A nő lassan oldalra bukott. Hangosan zihált, kapkodva veti a levegőt. Szemei csak félig voltak lehunyva így látni engedték lassan elhalványuló arany tekintetét. Utolsó szavai ezek voltak:
- Midoriko úrnő... Segíts a lányomnak... Tovább nem jutott. Érezte a nagy szellemek éltető fáklyájának lángja már csak apró gyertya láng. Majd az is egyre kisebb, lesz mikor Menea szíve az utolsókat dobbant. Életének utolsó pillanatában felrémlett előtte lányának lágy arc vonásai. Erre lágyan elmosolyodott. Szemeiben a fény lassan kihunyt. Mellkasa már nem zihált, nem csinált semmit.... Nem hallatszik más hang csak a tűz ropogása majd az is elhalkul...
|