1. fejezet

Az erdő csendjét, sikolyok zavarták meg. Egy kisebb faluban, hatalmas pusztulást lehetett látni. A kunyhók lángokban álltak vagy már le is égtek. A levegőben lehetett érezni a vér és a halál szagát, ami a környéket lengte be…

Újabb sikolyok szűrődtek ki a házak mögül, majd néhány férfi tűnt fel. A banditák egyszerre két fiatal hajadont ráncigáltak a hajuknál fogva, és egy fiatal fiú elé vitték őket, majd ledobták elé a lányokat. A falusiak szemeiből keserű könnyek hulltak és rettegve tekintettek fel a lóháton ülő férfire, aki leszállt éjfekete lováról és egy fiatal szépség is leugrott mellé az állatról.

A fiúnak vörös hátközépig érő haja volt, amit feje tetején lófarokba fogva hordott. A frufruja jobb oldalt volt szétválasztva és néhány tincs a szemeibe lógott, ami kék volt akár az ég, mégis jegesen csillogott, ahogy a zsákmányára pillantott. Az arca finomvágású és egy férfiéhez képest rendkívül szép volt, emiatt ha valaki nem ismerné kedves embernek tartaná. Ruhája egy fehér haoriból állt, amin vérvörös rózsamintákat lehetett látni, és fehér bőszárú nadrágot hordott. Fekete csizmát lehetett még látni raja. Egy fekete mellvért védte még a felsőtestét és oldalán egy szépen kidolgozott szamuráj kard lógott, aminek fekete és ezüst markolata volt látható.

A mellette álló lánynak lángvörös álalattiig érő haja volt, amiben narancs tincsek díszelegtek. Ajkaira piros rúzst kent. A tekintete fekete volt és, ha valaki a szemeibe nézett, úgy érezte, hogy azok szinte elnyelik őt. Egy vérvörös kimonót hordott, amin fekete és narancs szirmok díszelegtek az ujjak és a ruha végén. Ez alatt egy fehér alsóruházatot lehetett látni, meg egy fekete obit kötött a derekára. Lábán egy fehér combközépig érő zokni volt és egy fekete papucs.

A fiú végigmérte a rémült hajadonokat, majd tekintete megakadt egy fiatal teremtésen, akinek le volt hajtva a feje. Odalépett hozzá és az állánál fogva felemelte a lány fejét és megpillantotta a gyűlölettel teli szempárt. A fiú gúnyosan elmosolyodott, aztán felegyenesedett és a banditákra tekintett, akik idehozták a hajadonokat.

• Ez a lányt és a rövid kimonós az enyém, a többi a tietek. – szólalt meg jegesen, bár a hangja kedves volt, de jól elrejtette.
• Értettük főnök. – felelték a férfiak tisztelettel, aztán megfogták a maradék lányokat és a hátukra dobták őket, majd elmentek.
• Taiyo, megfelel az a lány? – kérdezte a bandavezér a zöld ruhás lányra biccentve.
• Igen. – felelte kellemes, mégis szelíd hangján a vörös hajú nő.
• Rendben, akkor menjünk. – mondta a férfi, majd oldalán a társával elindult az egyik kunyhó felé, de közben megfogta lova kantárját és az állatot is vezette maga után.
• Gyertek, mert a végén nem lesz ilyen kedves veletek. – szólt hátra a nő, mire a két lány egymásra nézett és követték fogva tartóikat.

Mielőtt beléptek volna a kis házba, ami nagyobb volt valamivel a többinél, a fiú kikötötte a lovát az épület elé. Bent a bandavezér ledobta a vállán nyugvó barna anyagot, majd a lányokra pillantott.

• Aludjatok! – utasított a foglyokra szigorúan, mire azok összerezzentek és lefeküdtek az egyik sarokba, majd másodpercek alatt elaludtak a fáradtságtól.
• Legyengültél. – szólalt meg halkan és sejtelmesen a vörös hajú nő, háttal állva a fiúnak, mert az ablakon keresztül a Holdat bámulta.
• Igen…. – bólintott a fiú, és egy gondterhelt sóhaj csúszott ki az ajkain. – Holnap ismét, az leszek, aki valójában vagyok.

Ez után a mondat után néma csend következett, majd a két alak is nyugovóra tért.

Folytatása következik…