|
8. rész
[Megjegyzés: az író ugyanaz maradt, csak időközben nevet változtatott, Draconiforsból Karinná lett. - Aniyou]
Begépelt szerelem
by Karin
Kötélhúzás
Csendesen néztem a lángokat, miközben az államat a térdemen pihentettem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy most nincs itt a puha kispárnám, a meleg takaróm és a kis csorba katicás bögrém, amibe vizet szoktam tölteni északára, ha felébrednék. Hiányzott az Ayana által odaégett vacsora, és ahogy veszekszünk az utolsó kanál mogyorókrémért.
Mosolyogva nyúltam el háttal a füvön, ahogy eszembe jutott a “lábbal való elcsenés” mutatványom. Az az arckifejezés, amit Ayana vágott…sose felejtem el. Töprengve néztem fel az égre. Tisztán látszottak a csillagok, annak ellenére milyen erősen világított a Hold. Milyen gyönyörű…
Dideregve húztam össze magam ahogy a hűvös esti szellő végigbizsergette a testemet. Közelebb fészkelődtem a tűzhöz, hogy ne fázzak annyira, de még így is libabőrös voltam. Lehetne sokkal rosszabb is. Végül az álom győzött a hideg felett, de még álmomban is csak egy kérdés körül forogtak a gondolataim: Hogyan jutok haza?
***
- Micsoda szemtelenség! Mégis, mit képzel ez magáról? – hallottam Jaken csodálatos ébresztőjét– Csak úgy fogja magát, és elvesz egy pokrócot!
- Jaken mester! Miért zavar ez téged?
- Az ne érdekeljen! – Jaken original zöld bőre vörösödni kezdett a méregtől, miközben úgy pattogott, hogy bármelyik varangy megirigyelhette volna.
Aha…szóval valaki volt olyan rendes, és betakart az éjszaka. De egy biztos: Nem Jaken volt az. Felálltam, odadobtam a még mindig pattogó Jaken fejére a pokrócot, hátha lenyugszik, leporoltam a ruhámat, majd ásítottam egy nagyot. Szerencsre nem nyeltem le senkit…
Halántékomat vakargatva néztem körül a “táborban”. Sesshoumaru eltűnt. Na de nem mintha őt kerestem volna legelőszőr, vagy valami…
Visszanéztem a Jaken-Rin párosra, és érdeklődve figyeltem az eseményeket. Jakent úgy látszik nem nyugtatta le a pokróc, és jól belegabalyodott az említett tárgyba. Rin kétségbeesetten próbálta megszabadítani tőle.
Rin akcióba lendült! Megragadta mindkét kezével pokrócot, de pokróc nem hagyja magát! Pokróc makacsul fogva tartja Jakent! Rin nem adja fel! Még nem látni a kimenetelét a meccsnek tisztelt hölgyek és urak! De várjunk! Mintha pokróc kezdene fáradni! Most fordult a kocka! Nem! Kedves hölgyek és urak, ez hihetetlen! Rin feladta!
/Pokróc hajlong a reflektorfényben és a virágözönben/
Fejcsóválva mentem oda a “küzdő felekhez”. Laza mozdulattal kihúztam pokrócot, összehajtogattam, és Aún hátára raktam.
- Ez az egész miattad történt! – Jaken, ugyan már nem pattogva, de füstölögve ütögette a fejemet az ormótlan kétfejű botjával.
- Áú! Azért megköszönhetnéd! – duzzogva toltam el a fejemtől a “fenyítőeszközt”, majd farkasszemet néztem a kis démonnal…
- Jaken! – az említettel együtt én is megdermedtem a hang hallatán. Sesshoumaru állt az erdő szélén. – Indulunk.
Jaken, Rin és én szó nélkül szedelődzködni kezdtünk. Felraktam Rint Aún hátára, megfogtam a sárkányló gyeplőjét és Sesshoumaru után indultunk.
A következő napokban nem telt kifejezetten eseménydúsan. Kivéve persze egy-két apróságot:
Sesshoumaru a már sokadik didergős éjszaka után “megdobott” egy “rendes” ruhával és egy pár tabival. Szó se róla, örültem a jóval melegebb ruhának és a talpamat védő lábbelinek. És nem is nézett ki csúnyán a kimonó a kék alappal és a zöld csíkos mintával. Nem volt a legkényelmesebb, de megtette a magáét…
Jaken egyre kevesebbet morgott rám. Sőt, nem egyszer már a “beszélgetés” nevű kommunikáció is sikerült. Már csak a testbeszéd “kifejezőkincséből” kéne eltűntetnie a: lenéző pillantást és az állandóan ölbe tett kezeit. Viszont megtudtam tőle egy-két dolgot. Többek közt például azt, hogy Sesshoumaru egy nagyhatalmú kutyaszellem, és hogy egy Naraku nevezetű gonosz hanyou nyomában vagyunk. Aha…
Egyre jobban kezdtem hozzászokni a kis csapathoz. És egyre inkább erősödött bennem ez által az ellentét is, hogy most haza akarok e egyáltalán menni, vagy nem…? Be kellett vallanom magamnak: két irányba húzott a szívem. És egyszerűen nem tudtam dönteni. Gondokkal, vagy gondok nélküli világ? Ez itt a kérdés…
- Mayu-chan!- Rin, mint akit puskából lőttek volna ki, rohant le felém a dombtetőről.
Ijedten vettem észre, ahogy megbotlott egy kavicsban, majd gurulni kezdett lefelé. Az ő szerencséjére, vagy az én balszerencsémre, nevezzétek ahogy akarjátok, Rin egyenesen “nekem gurult”. Én a hátamon landoltam, ő pedig rajtam…
A kislány nagyot nevetett a helyzeten. Persze az én hasamat használta támasztéknak a felálláshoz. Nem is kicsi nyögéssel jeleztem neki nemtetszésemet.
- Rin!- minden színészi tehetségemet beleadva ültem fel nagyon lassan. A kislány ijedten hátrált egy lépést a szikrázó szemeimet meglátva. Felemeltem a mutatóujjamat és vádlón tartottam egyenesen Rin irányába- Valld be, hogy híztál! – egyszerűen nem bírtam elrejteni a diadalittas vigyoromat. A megsértett odacsörtetett hozzám, miközben én próbáltam menekülőre fogni a dolgot…kevés sikerrel. A vég utolért.
- Áááááá! Kegyelem! Megadom magam! Bármit megteszek, csak ne csikizz! Áááá!
- Gonosz vagy!
- Igen, tudom. Ne dicsérj annyit, mert elpirulok…
Rin hirtelen felpattant, majd nyelvet öltött nekem:
- Te vagy a fogó!
- Na várj csak! Úgyis megfoglak!
Nem sokáig tartott a kergetőzést. Gonosz módon nem hagytam magam, és hamar beértem a kislányt. Hátulról megfogtam, felemeltem, majd megforgattam a levegőben. Nem is olyan rossz itt…
Egyre többször gondolkodtam el azon, hogy mennyi ideje voltam már a középkorban. Egy hetet? Vagy kettőt? Drága kamik, ennyire elveszítettem volna az időérzékemet?
- Onna! – ijedten kaptam Sesshoumaru felé a fejem. Észre sem vettem, mennyire elkalandoztam.- Ne maradj le!
- Igen…- Miért nem képes egyszer kimondani a nevemet?
Beletörődve nevem nem kiejtésébe indultam utánuk. De…tulajdonképpen én szinte már hallani akarom, ahogy kimondja a nevemet. Kíváncsi vagyok hogy ejtené ki…Nagyot sóhajtottam. Nem…ez nem igaz. Egyszerűen csak füllel hallható bizonyítékot akarok, hogy nem vesz semmibe. De egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta.
- Mayu-chan! Min gondolkodsz?
- Hm? Áh, nem lényeges. – megsimogattam a kislány fejét- Mondd csak Rin. Te miért utazol Sesshoumaru-nagyúrral?
- Mert megmentette az életemet. És törődik velem.
- Megmentette az életed?
- Hai! – Hát, még egy dolog, ami még inkább bevisz az értetlenség erdejébe. Nem hittem volna róla.
Hm…Kihívás. Legalább már megtaláltam az indokot hogy itt maradjak. Kiismerlek Sesshoumaru, ha egy évig kell itt maradnom, akkor is!
Folytatása következik…
Extra bejegyzés
Hát…mivel egy kicsit rövidnek tartom a fejezetet, ezért megleplek benneteket Mayu egyik bejegyzésével, amit bele akartam írni, de nem nagyon illett sem a címhez, sem a történethez…
Hát akkor íme:
Sesshoumaru a jelenlegi ismereteim alapján:
Hobbi: túra éjjel nappal, bámulni a holdat
Különleges képesség: észrevétlenül eltűnni az ember szeme elől
Életkor: passz…
Stresszlevezető: Jaken nevű boxzsák
Bőbeszédűség: haha…jó vicc
Fóbiák: hm…
EGO szint: sok-sok-sok-sok…(stb.)
Mosolyok száma: mínusz végtelen…(affene -.-’)
Hát, remélem valamennyire ki tudtalak engesztelni titeket ^^” (És nagyon remélem az utolsó bejegyzésbe észrevettetek valamilyen rejtett szándékot xP)
Karin-chan
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
