Begépelt szerelem

Választ azonban nem kaptam a kérdezettektől. Egy idegen férfi hangja megzavarta a kínos csöndet.

• KAGOME!!! EZÉRT MÉG MEGFIZETSZ!!!- na ez aztán a férfias hang…/XD/

Egyre több kedvet kaptam a mai naphoz. Kíváncsian indultam el a kút felé. Amikor valami izgalmas fejlemény van kialakulóban a közelemben, mindig elvesztem a fejem, de furcsa módon a lábam mindig kikerüli az akadályokat. /jelen esetben kavicsokat, esetleg faágakat/

• Kérem! Mayu kisasszony! Álljon meg! – rendíthetetlenül mentem…volna tovább, ha a pap és az anyuka kezeimnél fogva vissza nem húz a házhoz. Azt se tudtam hirtelenjében melyik öhm…mosolygó emberhez kapjam a fejem – Hiszen nem azért jött ide, hogy egy fiatal pár veszekedését végignézze! – lehet hogy jobban élvezném…- Inkább jöjjön be, igyon egy teát, és beszélgessünk.

*

• Kisasszony, kér még egy kis teát?
• Höh? – felemeltem a könyökömet az asztalról, és egy bolintás után odanyújtottam a poharamat…amit megjegyzek már vagy ötször újratöltöttek. Az asszony kiment a szobából, majd visszakönyököltem az asztalra…
• Hol is tartottam? Jah igen. – az apuska megköszörülte a torkát, majd folytatta- Mint már mondtam, ez a szentély már régóta a családunk birtokában van…- igen…már biztos mondta…
• Szia anya!
• Hát te Kagome? Nem az előbb indultál el?
• Indultam volna, ha valaki fel nem düh…
• Hát akkor hiába lettél madárinfluenzás?- a nagyapa (mint rájöttem) még a csicsergésről is elfelejtkezett nagy megrökönyödésében.
• MI AZ HOGY MADÁRINFLUENZÁS???- kiáltott fel Kagome (mint rájöttem)
• Mi az hogy hiába? – szólaltam meg végre én is ezen a napon.
• Nem kér valaki teát? – tette fel mosolyogva a kérdést Kagome anyukája (mint rájöttem). Mintha mi sem történt volna tette le a tálcát az asztalra. Hát azért én egy kicsit másképp reagáltam volna erre a helyzetre: Egy tajtékzó kislány és egy menekülni készülő pap szemtől szembeni szócsatája, miközben egy riporternő szorgalmasan jegyzetel… /^^/
• Örülhetnél neki hogy…
• Na de nagypapa – nézett rám fél szemmel az anyuka, miután nagy nehezen a jelenlévők kezébe nyomott egy poharat- talán ezt nem most kéne

Mindenki rám nézett…mintha csak most vennék észre hogy itt volnék…Lehet hogy így is volt? Ennek a végére kellett járnom…Ezzel a még nem tisztázódott sztorival biztos hogy bevágódnék a főnöknél. Valahogy marasztalnom kell magamat…vagy nem is…

• Elnézésüket kérem. Nem akarok alkalmatlankodni – könyörgöm vegyék be – Mi lenne ha holnap visszajönnék és folytatnák Higurashi úr?
• Óóó…Hát hogyne,…persze.

Egy diadalittas mosollyal az arcomon felvettem cipőimet, és kimentem az udvarra. Bingó! Vártam néhány percet, amíg meggyőződtem róla, hogy nem jönnek utánam. A kiáradó veszekedés hangjai volt számomra a start jelzés…

Szép komótosan elindultam a szentély felé. Elhúztam a tolóajtót, és beléptem a sötétbe. Szerencsére a hold elég erősen világított, így azért valamit láttam. A szentély nem állt másból, csak egy lépcsőből, és egy kútból. Az egész szentély fából készült, kivéve az a talajfelület, ahova leléptem a lépcsőről. Itt nem volt semmi, csak a kihalt föld, na és persze a kút. Mi lehet itt annyira érdekes? Talán itt szoktak elzárkózni az őseiktől? Nem találtam semmi nyomát annak hogy esetleg egy pokrócot leterítettek volna, vagy egy sátrat. Semmi különöset nem lehetett látni, de azért én alaposabban körülnéztem. Biztosan volt oka annak a lánynak hogy idejött. Odamentem a kút széléhez és belenéztem. Abban sem volt sem…Hoppá! Ez meg mi? Kezeim kötelet tapintottak. Nem is kötél ez… Jobban szemügyre vettem…Ez egy kötéllétra…Végül is közel jártam az igazsághoz. Csak egyet nem értettem…Vajon miért a kútba egy létrát?

• Szia anya! Majd jövök! – Szó szerint ugrottam egyet ijedtemben…Jézusom…A lány léptei már nagyon közel voltak…Lelki füleimmel már hallottam azt a zenét, amikor egy cápa közeledik. Tü…Tü…Tü…Tü…Tütü…Tütü…Tütütü…Tütütü…Tütütütütütütü

Az igaz hogy úgy féltem hogy eleinte mozdulni sem bírtam, na de azért mégsem hagyhattam hogy így rám nyisson…(most úgy beszélek mint amikor rajtakapott anyám az első pasimmal csókolózni) Gyorsan begurultam a lépcső alá…Egy halkonzerv?

• Kagome!
• Mi az Sota?
• Nem láttad Bouyo halkonzervét? Biztos elgurult valahol.
• Nem láttam. De most megyek. Sziasztok!
• Vigyázz magadra Kagome! – Tömeges búcsúzkodás? Mi folyik itt? Szerencsétlenségemre nem láttam merre megy a lány és mit csinál, mert pont úgy gurultam (szorultam) be a lépcső alá hogy csak a konzervdobozt láttam…

Egy ideig még vártam, hátha van fejlemény…Most mi van? Aztán úgy egy két perc múlva meghallottam ahogy valaki behúzza a tolóajtót…Jajj istenem…Biztos hogy én ki akarok innen menni? Korgó gyomrom rögtön választ adott a magamban feltett kérdésre. Nem is tudtam hogy ilyen jógamozdulatokra is képes vagyok…szó szerint elájultam magamtól, ahogy előhúztam a kezemet a másik hónom alól…ráadásul hátulról…magamban fütyüléssel bravúroztam meg magam, majd én is kiléptem a szentélyből. Gyorsan lementem a (nagy) lépcsőn. Remélem nem kell ecsetelni hogy busszal mentem haza?

*

• Szi… - sajnos drága barátnőm nem tudta befejezni köszöntőjét, mivel egyenesen a nyakába ugrottam örömömben miközben ezt kiáltoztam:
• Ayana! Ayana!
• Mi az? Mi az?
• Ayana! Ayana!
• Mondjad már… - olyan gonosz…sose engedi hogy érvényesüljek…
• Ezt hallgasd meg! Elmentemapaphozakielkezdettnekemhablatyolnimindenfélemarhaságotdeközbentörténtegykétdolog…- és még így zúdítottam volna rá a szóáradatot ha közbe nem szól.
• Áll! Áll! Én ebből egy kukkot sem értettem…Higgadj le, igyál egy kis hideg vizet, vagy ha gondolod öntsd magadra, és kezd bele újra…

Így hát újra neki kezdtem a monológomnak, csakhogy a drága barátnőm megint nem értett semmit, ezért ő maga ment ki hogy egy vödör vizet a fejemre öntsön…és érdekes módon segített /^^/ Kicsit lassítottam a beszédtempón és úgy mondtam el neki az aznap történteket…(ha belegondolok hogy majdnem az egész nap azzal ment el hogy hallgattam a töri órát)

• De jó! Mayu-chan! Ha fényt derítesz a titokra akár még előléptetésben is részesülhetsz! Hisz ez oltári! És holnap visszamész?
• Hát hogyne? Azt hitted nem tudom őket rábeszélni? – Hah! Én meg a nagy eszem! Na de nem voltam ám egoista…

Aznap este alig bírtam elaludni. Úgy gondoltam elég lesz ugyanúgy 11-re odaérni, akkor már biztosan nem zavarom őket. Végül is nem beszéltünk meg időpontot, akár ebéd közben is betoppanhatnák…Beállítottam a vekkert 9:30-ra, majd néhány nyugtató segítségével álomba merültem…

Vekkerem csörgése megzavarta igencsak furcsa álmomat. Jó ideig nem jöttem rá hogy mi történt. Aztán perce, ahogy minden vekker csörgésnél ráébredtem hogy a szobámban vagyok, reggel van és egy újabb nap virradt.

Milyen furcsa álom… Elmerengve céloztam meg a fürdőt. A kezem automatikusan nyúlt a vízcsaphoz. Sokáig áztattam magam a zuhany alatt…lomhán emeltem kezeimet a fejemhez hogy megmoshassam az amúgy elaludt hajamat.

Folytatása következik…