• ÁÁÁÁÁÁ! – hallatszott egy férfi kiáltása. Ez esetben viszont nem egy szellem elől menekült, hanem egy Aiko nevű gyönyörű lány elől. Hogy miért menekült előle?
• Kadzuro! Szerelmem! Ne menj el! Ez a betegség nem ragályos! Annyira… - tette hozzá a lány, miután majdnem kiöklendezte a veséjét. Hosszú, barna haja kócosan omlott a vállára, ezzel is tanúsítva, hogy fekvőbeteg. Most is a falnak támaszkodva nyújtotta a kezét az elfutó férfi felé… Az amúgy szép arcát, ami most természetellenesen sápadt volt, piros pöttyök tarkították.

Aiko, miután látta, hogy Kadzuro eltűnik a közeli erdőben, gonosz mosolyra húzta a száját. Egy újabb balek. Majd meghallotta barátnője kacagását.

• Hát te aztán nem vagy semmi…- egy röhögő görcs azonban megakadályozta a mondata befejezésében, majd mégis kinyögte - …Aiko.

Majd segített neki letörölni a púdert és a piros festéket.

• Ne is mond Natsuki… elképesztő, hogy sosem adják fel. Héj! A szememből kivehetnéd az ujjadat… Kösz.
• Tudod Aiko, nagyon tudlak irigyelni, hogy ilyen sok udvarlód van.
• Ha annyira akarsz valakit, akkor a legközelebbit egyenesen hozzád küldöm. Na megyek, lemosom magamról ezt a vackot. Szia!
• Aludj jól Aiko! – Natsuki még megölelte barátnőjét, aztán elindult a kunyhója felé.

Aiko egy ideig még a szemével követte Natsuki útját, majd visszament a házba. Lemosta az arcát egy tál vízben, majd elővett egy sokfelé szakadt babát. Sokáig rakosgatta, hogy melyik rész hova is illik, de mindig valami más forma jött ki. Egy félhold. Egy kutya. Na igen. Én és a kézügyesség.

A végén mégiscsak sikerült úgy ahogy összeraknia, majd nekilátott a varrásnak.

• Aiko! Gyorsan! Szedd rendbe magad! Kadzuro úrfi bármelyik pillanatban megérkezhet.
• Igen, apám!- majd letette a babát, és bement a szobájába átöltözni. Jót kuncogott magában apja viselkedésén. Ugyanis amíg Kadzuro “úrfi” itt járt, az apja az erdőben vadászott a többi férfival a faluból. Csak azért nem ért vissza hamarabb, mert Aiko megkérte Natsukit, hogy tartóztassa fel egy ideig. Felvett egy díszesebb kimonót, megfésülködött, aztán megkereste apját, aki házuk előtt várta a vendégüket. Aki nem fog jönni… gondolta, ahogy apja mellé lépett.
• Én ezt nem értem… Hol késik már ez a fiú? – gondolkodott hangosan a férfi.
• Nem tudom… - vigyorgott Aiko, persze úgy, hogy apja ne lássa. Miután körülbelül fél órát vártak, az apja nem bírta tovább:
• Ilyen szemtelenséget! – mondta mérgesen, és bement a házba. Aiko vidámam vette útját fürdője felé, majd fürdés után a szobájába vonult. Kinézett az ablakon, ahol éppen telihold volt.
• Milyen gyönyörű… - ásított egy nagyot, aztán lefeküdt aludni.

Másnap későn ébredt, nem éppen kellemes hangra. Apja ordítozva közeledett a szobájához

• AIKOOO!!!
• A fene… - Aiko úgy tett, mintha továbbra is aludna. Apja berontott szobájába, majd egy pillanatra megállt, de folytatta tovább a kiabálást:
• ENGEM NEM VERSZ ÁT, AIKO! TUDOM HOGY ÉBREN VAGY! MOST RÖGTÖN KELJ FEL! – Aiko tudta, hogy nem színlelhet tovább. Álmosságot tettetve kimászott az ágyából, és ártatlan szemekkel nézett az előtte álló férfira:
• Mi történt apám? Minek köszönhetem a korai látogatásodat?
• Tudod te azt nagyon jól… Ma reggel kaptam egy levelet Kadzuro apjától, akinek tegnap elpanaszolta a fia, hogy te ragályos beteg vagy, és majdnem megfertőzted őt…
• Milyen élénk a fantáziája… - ásított Aiko, és úgy tett, mintha még mindig nem tudna semmiről.
• Aiko! Hanyadik kérődtől szabadultál meg tegnap? – kérdezte indulattal az apja.
• Hát… - nyelt nagyot a lány – talán a… huszadiktól? – nevetett kínjában. Apja sóhajtott egy nagyot, hogy kieressze a gőzt, nem sok sikerrel. De azért azt sikerült elérnie hogy ne ordibáljon a lányával.
• Aiko. Lányom.- azzal leült lánya mellé, hogy úgy folytassa a mondandóját- Már 17 éves is elmúltál. Nem értelek téged. A te korodban minden lány arra vágyik hogy legyen egy férje. Neked még válogatni is van lehetőséged. Miért kínzol engem? Hiszen én sem élek örökké...Csak tudni szeretném hogy valaki majd törődik veled...
• Ugyan már, hiszem te olyan stramm vagy, hogy egy 20 éves is megirigyelhetné az izmaidat- megtapogatta apja bicepszét – Húhú, ezt nevezem.
• Elég! Én nem tréfából mondtam. - majd felemelte a hangját a nyomaték kedvéért- Még ezen a héten férjhez foglak adni! Nincs apelláta! – felpattant ülőhelyéről, majd mérgesen behúzta az ajtót.
• Azt hiszem...ez most nagyon is komoly. – tekintete elkomorult. Férfiak...ha egyszer nekem gyerekem lesz, akkor nem olyan apát akarok neki, mint amilyen nekem van. Akaratos vénember...

• Hogy mi? Férjhez akar adni?
• Igen, az én reakcióm is körülbelül ilyen volt. Most mégis mi a jó fenét csináljak Natsuki?!- majd megrázta a vállát.
• E...E...E...LŐBB...E...EL...EN...GED...HET...NÉL...
• Bocs... - gyorsan elengedte barátnőjét, majd leporolta egy kicsit egy idétlen vigyorral az arcán.
• Először is. Ki az, akihez férjhez akar adni?
• Ha jól emlékszem valamelyik herceg... valami... hm… mi is a neve? Valami Bun… Bunrakuken? – Aiko a végére elnevette magát, csakúgy, mint Natsuki.
• Micsoda hülye név! – mondta Natsuki.
• Az!
• És mikor érkezik meg? – kérdezte barátnője.
• Na igen… ezt én sem tudom… Remélem minél később! – sóhajtott Aiko, és elbúcsúzott Natsukitól, majd hazament. Otthon, első dolga volt, hogy apját megkérdezze a herceg érkezésének időpontját. A válasz felháborította.
• Már holnap? – fakadt ki.
• Hai, a herceg, jövendőbeli urad, már holnap megérkezik! – világosította fel apja. Aiko elrohant. Már holnap…Hát ilyen nincs… Bement a szobájába, és kivett a szekrényéből egy ünnepi ruhát, valamint előkotorta a régi legyezőjét. Próbaképp egy mozdulattal kinyitotta, és megnézte magát vele a tükörben. A legyezőt lerakta egy asztalra, és ő maga rávetődött az ágyára. Hatalmas, gondterhelt sóhaj szaladt ki a száján, majd észre se vette, de elnyomta az álom.

Mikor Aiko másnap reggel felébredt, azt hitte, hogy csak álmodta a tegnap történteket, de a kikészített ruháról minden eszébe jutott. Nem fogom túlélni ezt a napot, az biztos… Miután elkészült, legyezőjét maga elé tartotta, és kiment a szobájából. Apja fogadótermében már gyűlni kezdett a tömeg. Aiko a férfi mellé lépett, aki megrovó pillantást küldött felé, a késése miatt. Hamarosan megérkezett a herceg, sok-sok kísérővel. Mikor a lány végre megpillantotta jövendőbeliét, kissé furcsán nézett rá. Bunrakuken nem valami szép fickó. És tény, ami tény, elég pazarlónak nézett ki. A ruházata aranyszínű selyemből volt. Aiko gyilkos pillantásokat vetett apja felé. Hogy találhatott nekem ilyen férjet??? Mégjobban legyezője mögé bújt, hogy ne kelljen látnia a herceget.

• Üdvözletem Saruwatari-sama! – hajolt meg a herceg.
• Üdvözlünk szerény kis hajlékunkban, Bunrakuken-san! – tett hasonló gesztust az apa. – Hagy mutassam be a lányomat, Aikot. – mutatott a lány felé Saruwatari-sama, aki csak biccentett. Apja idegesen nézett felé. Meghajoljak egy ilyen ember előtt? Tudja mikor… Küldött mérges pillantást az apja felé.
• Ne haragudjatok, de hív a természet…- meg sem várva apja ingerült válaszát, démoni sebességgel iramodott ki a házból. Majd elrohant egyenesen Natsuki kunyhója felé. Eltolta a bambuszfüggönyt.
• Natsuki! Itthon vagy?- majd miután látta, hogy az orra előtt van, halkabban folytatta- Segítened kell! Meg kell szabadulnom attól a Bunrakukentől!
• Persze, segítek. Viszont amit tegnap mondtál…ezek után inkább ne küldd egyenesen hozzám.
• Azt a…valamit, nem is kívánom senkinek. Nincs sok időm. Gyorsan elmondom, aztán vissza kell mennem.

Odahajolt Natsuki füléhez, és suttogva elmondta, hogy mit csináljon a lány, aki feszülten figyelt...

*

• Aiko! Végre. Már úgy hiányoltam a társaságodat. Nem kérsz valamit inni?- hallotta meg jövendőbeli férje hangját Aiko.
• Nem…köszönöm- tette hozzá gyorsan, amint találkozott a tekintete apjáéval.

Bunrakuken furcsa tekintettel bámult rá. Nyíltan nézett végig a lányon, nem titkolva, mi lesz az első dolga a házasság után. Aiko ijedten próbált hátrálni a visszataszító férfitól, de Bunrakuken ölelő karja megakadályozta ebben. Szerencsére akkor szólalt meg a gong, hogy mindenki maradjon csöndben. A gong hallatára Natsuki belépett a házba szélesen vigyorogva, majd a falhoz lapulva, hogy ne lássák az arcát, és Aikot figyelte.

Na végre. Aiko ránézett az apjára, majd miután látta, hogy nem figyelt, bólintott. Natsuki elindult a fal mentén, majd észrevétlenül eltűnt a szentély mögött.

Aiko és Bunrakuken is elindult, hogy szentesítetté tegyék házasságukat. Aiko szinte hallotta ahogy barátnője feszegeti a gerendát. Gyerünk Natsu, menni fog. Számítok rád. Letérdeltek imádkozni. A padló recsegett, ahogy Bunrakuken térdre ereszkedett. Vagy lehet hogy nem is a padló volt?

Na mi lesz…gyerünk Natsu! Aiko életében először imádkozott, na de most sem azért, amiért kellett volna. Istenem, add hogy sikerüljön a tervem!

Puffanás hallatszott, majd Bunrakuken elterült a földön. Aiko elvigyorodott, amikor meglátta az ájult testet.

• Aiko! Tudod mennyi ideig szenvedtem ezzel a gerendával? Tele lett szálkával a tenyerem. Sokkal tartozol, ugye tudod?
• Na igen, egy férjjel, hogy úgy pontos legyek. – Aiko elkuncogta magát Natsuki grimaszán.
• Mondd csak Aiko-chan…- Aiko felnézett a lányra- …tényleg el akarsz menni?- Aikoról lelohadt a mosoly.
• Igen. Megvárom a szomszéd faluban, amíg lenyugodnak a kedélyek. Majd visszajövök érted. – Natsuki vállára tette a kezét, majd homlokát az övével összeérintette- Ígérem.
• Hiszek neked Aiko-chan. Gyere, előkészítettem a batyudat.

Azzal a két lány kisurrant.

Nem vették észre, hogy a földön fekvő alak bőrszíne zöldre változott, majd a füle helyén bőrlebeny jelent meg. Kinyitotta sárgán világító hatalmas szemét, majd eltűnt. Hallani lehetett a lépteit, ahogy követi Aikot, aki rászedte Bunrakukent, a kaméleon szellemet.

A két lány nem szólt egy szót sem. Aiko csendben átöltözött egyszerű, falusi ruhába, majd a vállára kanyarította a könnyű batyut, végül Natsukira emelte a tekintetét. Sokáig néztek egymás szemébe, majd egyszerre ugrottak egymás nyakába.

• Vigyázz magadra. Remélem tényleg visszajössz.- suttogta Aiko fülébe.
• Légy te is óvatos, hátha Bumba…Bunka…öhm…szóval ő elkezd rád hajtani. És visszajövök, hiszen megígértem.

Végül az ölelést Aiko szakította meg. Nem akart barátnőjére nézni, ezért gyorsan elfordult, és távozott.

Amikor elérte a falu melletti erdő szélét, megállt. Nem félt ugyan, bár a mende-mondák nem ajánlatos egyedül bemenni. Na és. Ugyan, mi lehet igaz belőle? Azzal elindult az ösvényen. Észre sem vette hogy valaki követi, és csak az alkalomra vár, hogy lecsapjon az áldozatára. Ám egy szag, mégis megakadályozta benne. Pontosabban, egy taiyoukai szaga.