Yilsrana szellemgömbként érkezett meg Izayoihoz.

A hanyou vállat vont.

-El kell intéznie valamit. –mondta és leült. –Hogy vagy?

-Köszönöm Yils. –mosolygott Izayoi. –Jól vagyok.

-De látom rajtad, hogy valami aggaszt. –mondta a hanyou papnő.

-Takemaru. –mondta Izayoi.

Yilsrana gondolkozott egy percig.

-Az a halandó katona, aki szerelmes beléd? –kérdezte.

Izayoi bólintott.

-Félek, hogy ártani akar majd a kicsinek, ha megszületik. –mondta Izayoi.

-Majd Inu meg én eljövünk érted miután megszületett a baba. –mondta Yilsrana.

-Nehéz élete lesz. -sóhajtott Izayoi.

Yilsrana bólintott.

-Tudom, hisz én is félig szellem vagyok. –mondta. –Bár én még szerencsésnek mondhatom magam, hogy tartományörökösnek születtem. De a jövőn felesleges aggódni Izayoi. Ezt már megtanultam.

-Igazad lehet. –mondta Izayoi. –Egyébként már rég meg akartam kérdezni, hogy hány éves vagy?

Yilsrana gondolkozott egy percig.

-Idén leszek kétszáz tizennyolc. –mondta. –De miért érdekel?

A halandó nő megrázta a fejét.

-Csak tudni szerettem volna.

Yilsrana elmosolyodott.

-Most mennem kell, de tényleg fejezd be az aggódást Iza. –mondta Yilsrana és felállt. –Tudod, hogy most nem csak magadra kell vigyáznod.

Izayoi elmosolyodott.

-Megint igazad van Yils. –mondta.

-Ugyan már. –mondta a hanyou. –Én is szoktam tévedni.

-De nem sokszor. –mondta a halandó nő.

-Épp elégszer. –mondta a papnő, aztán szellemgömbbé vált, és kisuhant az ablakon.

Izayoi az ablakhoz sétált.

Folyatás következik