Kikara viszont nem aludt.

Yilsrana és Sesshoumaru otthagyták őket éjszakára, és most Kikara feladata volt megvédeni a kislányt.

És ő sosem hagyta még cserben Yilsranát.

Eközben távolabb Yilsrana és Sesshoumaru egy tó partján ültek.

Yilsrana próbálta lenyugtatni kavargó gondolatait.

-Jól vagy? –nézett rá Sesshoumaru.

-Ugye tudod, hogy szeretlek. –mondta Yilsrana.

-Igen. de mi köze… -Sesshoumaru felszisszent, mikor rájött, miről beszél a lány. –Biztos vagy benne?

-Igen. –bólintott a lány. –A tiéd vagyok. Pont.

Sesshoumaru Yilsrana szemeibe nézett, és amikor biztos volt benne, hogy a lány ezúttal nem készül bepánikolni odahajolt hozzá, és gyengéden szájon csókolta.

Másnap reggel korán ébredt a szerelmespár.

Miután felöltöztek, visszamentek elhagyott útitársaikhoz.

Lea még aludt, viszont Ryunga már elemében volt.

-Hol voltatok uram és úrnőm? –kérdezte.

Yilsrana gyilkos pillantást vetett rá.

-Közöd? –kérdezte jeges hangon.

-Semmi. –cincogta a bolha. –Természetesen megint önnek van igaza úrnőm.

Ryunga jobbnak látta eltűnni Kikara bundájában.

-Amint Lea felébred, tovább indulunk. –mondta Sesshoumaru.

-Jó. –mondta Yilsrana.

-Van valami konkrét terved? –érdeklődött Sesshoumaru.

A lány megrázta a fejét.

-Majd elválik. –mondta.

-Te és az improvizációid. –rázta a fejét Sesshoumaru.

-Bajod van vele blöki? –érdeklődött Yilsrana.

Sesshoumaru mosolyogva rázta meg a fejét.

-Sose fogsz megváltozni igaz? –kérdezte.

-Nem valószínű Sessh. –mondta Yilsrana.

Sesshoumaru átölelte, és megcsókolta.

-Szeretlek, te makacs papnő.

Folytatás következik