Himeno elgondolkodva állt egy rét közepén.
Hirtelen felkapta a fejét, és beleszimatolt a levegőbe.
Megfordult.
Az erdőből egy kutyaszellem, egy kislány, egy sárkányló és egy kis gnómszerű valami lépett ki.
Himeno rögtön felismerte a kutyaszellemet.
-Sesshoumaru. –mondta Himeno.
-Nocsak. –mondta Sesshoumaru.
-Csak nem megenyhült a nagy kutyaszellem, hogy halandókkal közösködik? –kérdezte Himeno gúnyosan.
-Semmi közöd hozzá Himeno. –vetette oda Sesshoumaru.
Hirtelen Sesshoumaru és Himeno is beleszimatolt a levegőbe.
Sesshoumaru ránézett Rinre, aztán kelletlenül Himenora.
-Maradj itt és vigyázz Rinre. –közölte ellentmondást nem tűrően Sesshoumaru, s a következő pillanatban teste szellemgömbbé vált, és elszáguldott.
-Szia. –köszönt Rin bátortalanul. –Rin vagyok.
Himeno elmosolyodott.
-Én, pedig Himeno. –mondta.
-Szép neved van. –mondta Rin. –Ő Aun, ő, pedig Yaken.
-Van ötleted, hova ment a pokróc? –kérdezte Himeno.
-Pokróc? –kérdezte Rin.
-Egy goromba pokróc. –mondta Himeno, és leült.
-Sesshoumaru sama Naraku után ment. –közölte Yaken. –Te is érezted a szagát, nem?
-Éreztem egy félszellem szagát, valóban. –bólintott Himeno. –De ezt a Narakut nem ismerem.
Sesshoumaru ezt a pillanatot választotta arra, hogy visszatérjen.
-Sesshoumaru sama. –nézett rá Rin. –Nem maradhat velünk Himeno sama?
Sesshoumaru végigmérte a szellemnőt, aztán bólintott.
-Ha akar. –mondta hidegen. –Legalább lesz, aki megvédjen téged, ha nekem épp dolgom van.
-Nagylelkű vagy. –mondta Himeno.
-Gyere Himeno, szedjünk virágot. –mondta Rin.
Rin megragadta Himeno kezét, és a rét közepe felé kezdte húzni.
Himeno elnevette magát.
-Nem kell húzni, megyek én magamtól is. –nevetett.
Sesshoumaru elgondolkodva nézte a Rinnel játszó szellemnőt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
