Éjféli búcsú

A sárkány fenyegetően vicsorgott. Naraku szemén átsuhant a félelem árnya. Tudta, kivel áll szemben.

Az azúrsárkány megszólalt. Hangja ércesen csengett. Valahol mélyen, alig hallhatóan ott volt benne a fagytündér kristályhangja is.

-Ostoba korcs… Elloptad egy pikkelyem, megölted őrzőm… Halhatatlan akartál lenni, de nem érted el a célod… ahhoz kellett volna a fagytündér lelke, egy halandó emlékeinek maradéka… egy halandó nőé, akit egykor épp abból a faluból kergettek el, ahol te később megszülettél… bár az nem te voltál, csak egy mocskos halandó… Tetteiddel kivívtad magadnak a sárkányok haragját… halállal lakolsz!

-Nem tudsz megölni, már elkéstél! Az erőm már nagyobb a tiednél, sárkány! Immár legyőzhetetlen lettem!

Az azúrsárkány felnevetett. Hátborzongató volt.

-Csakugyan azt hiszed, hogy legyőzheted a halhatatlanság birtokosát, Kherazuát? –elhallgatott. Feje felett megjelent egy halvány árnyék. Sarah volt az. Szárnyait kitárva, békésen lebegett. Mintha víz ölelte volna körül, haja kavargott körülötte. Tekintete végigsiklott a harctéren. Kezében a véres, zöld fényben égő, indákkal körülölelt Fagykard. Felemelte a kardot, és elhajította.

Narakunak nem maradt ideje megmozdulni. A hideg penge szívét érte. Utolsó erejéből még így szólt:

-Most győztetek, de újjá fogok születni!

Teste porrá omlott szét, amit elhordott a szél.

A sárkány felszállt, majd kisvártatva eltűnt, a semmibe veszett. Elvégezte feladatát, visszatért az övéihez. Csupán Sarah kísértete lebegett felettük némám. Fehér ruhája valahogy fakóbbnak tűnt. Alakján halványan átderengett a mögötte álló kastély. Kagura és Kanna leszállt Miyoko mellett. Továbbra se mozdult senki.

Sesshoumaru végül megtörte a csendet.

-Elmész? Itt hagysz engem, ugye? Legalább Rin miatt visszatérhetnél!

A tündér nem felelt. Szemében nem látszottak érzelmek. Kagura elkeseredetten felkiáltott:

-Hogy lehetsz ennyire hálátlan? Mi mind érted harcoltunk, te meg elmész? Amíg itt vagy, visszatérhetnél a testedbe!

- Ha te elmész, Brighidet add vissza! Őt ne vedd el tőlem! –Miyoko könnyes szemmel nézett fel. Az égen megjelent egy újabb kísértet. Brighid volt az, fekete ruhában. De ő is kísértet volt. Halkan beszélni kezdett.

- Ha akarna, se térhetne vissza közétek, ahogy én se. Hidd el, Miyoko, én visszajönnék, ha lehetne. De mivel az ő része vagyok, nem tehetem.

- De miért nem térhet vissza? –kérdezte halkan Sesshoumaru.

- Azért, mert elvégezte a feladatát. Már nincs keresnivalója itt, így hát nem térhet vissza.

- De ő miért nem szól egy szót se?

- Mert nem teheti meg. Megmentett titeket. Legyen ennyi elég, hogy most már másképp nem segíthetett.

- Rendben van hát… de te honnan tudod ezt? –kérdezte szinte csak úgy önmagától Kagura.

- A része vagyok. Maradjatok itt éjfélig, hozzátok el társaitokat, akkor még lesz egy lehetősége elbúcsúzni. –mondta Brighid, majd köddé vált, Sarahval együtt. A négy démon összenézett. Miyoko némán bólintott, ahogy Kagura és Kanna is. Sesshoumaru elindult Rinért, Yakenért és Ahunért. Alig fél óra alatt visszaértek. Rin tanácstalanul nézte a földön fekvő testet. Tudta, hogy mi történt, de nem akarta elfogadni. Sírva bújt oda Miyokohoz.

Így vártak éjfélig. Ekkor újra feltűnt a halvány tündérárny az égen. De ezúttal más volt. Sokkal valóságosabb, életszerűbb. Egészen a föld felett lebegett, majdnem, hogy leért a lába.

-Kanna, Kagura! Köszönöm, hogy szembeszegültetek értem Narakuval… Akármennyire is volt ez fájdalmas… köszönöm… sokat köszönhetek nektek… Miyoko! Köszönöm, hogy elmeélted azt, amit tudsz Brighidről… megpróbálom majd rábeszélni, hogy visszatérjen. Yaken! Undok voltál, és rossz szándékú. De megbocsátom, mert végül nem lett belőle nagyobb baj. Azért kérlek, legyél kicsit kedvesebb! Hidd el, neked is jobb lesz. Rin! –Sarah árnya levette a nyakláncát, és a kislány kezébe adta.- ezt őrizd meg. Megvéd minden bajtól. Sajnos én nem leszek ott neked, de nem eshet bajod. És kérlek, ne sírj. Sesshoumaru! Sokat köszönhetek neked… megmentetted az életemet, és nem ez volt az egyetlen alkalom… Mégis mivel háláljam meg? Tudom, azt szeretnéd, hogy visszatérjek, de nem tehetem meg…

-Elég az, amit Rinnek adtál. Az, hogy neki nem eshet baja, nekem bőven elég. Vagy talán… még valami. Ne felejts el minket soha, rendben?

Sarah bólintott. Halványan elmosolyodott.

-Mennem kell. Megígérem, nem felejtelek el benneteket soha, és vigyázni fogok a sorsotokra! Ne bánkódjatok! Én itt leszek a szívesekben.

Lágy szellő lengedezett. Sarah alakja lassan elhalványult, majd eltűnt.

Az utazók összenéztek. Egy közeli dombon eltemették a fagytündért, Miyoko pedig varázsereje segítségével csodás sírkövet emelt neki.

“Itt nyugszik, Sarah, a fagytündér,

Aki a halhatatlanságot őrizte,

És aki megmentett minket a haláltól.”

Egy szó nélkül indultak útnak másnap reggel. Nem váltak el útjaik. Együtt maradtak. Egy olyan emlék kötötte össze őket, ami miatt nem válhattak el egymástól. Sesshoumaru, Rin, Miyoko, Kagura, Kanna, Yaken és Ahun együtt vándoroltak. Végül Fagyföldön, Zafír királynő birodalmában találtak otthonra.

Folytatása következik???