Miyoko

Sarah kezében vibrálni kezdett a kard. A vele szemben álló nő arcán gúnyos mosoly futott át.

-Te lennél hát a halhatatlanság őrzője? Nem nézném ki belőled, hogy öltél… Habár most ez teljesen mindegy. Úgyis meghalsz! –kiáltott fel.

-Azt te csak hiszed! A saját hazámban még erősebb vagyok, mint máshol! –Sarah támadott.

-Saját hazád? Ugyan mikor volt neked hazád? Te csupán egy hajdani ember szánalmas hasonmása vagy! –sziszegte a nő két csapás között. Látszólag egyenlő erősek voltak, de mintha Sarah egy hajszálnyival erősebb lett volna…

-Ugyan mit tudsz te Brighidről? Te is démon vagy, ahogy én, és ahogy elnézlek, nem az a célod, hogy megvédd az embereket!

-Én ismertem Brighidet! Sokkal erősebb volt nálad! Te pedig csak a kardod erejét tudod használni, se a saját varázserődet, de Brighidét nem vagy képes uralni! Szánalmas vagy, fagytündér, ahogy az összes fajtársad!

Sarah megtorpant. Ellenfele szintén. Egyikükön sem volt nyoma sérülésnek. Aztán a nő felugrott a levegőbe, majd eltűnt. Néhány perc múlva Sesshoumaru tűnt fel, Yakennel, Rinnel és Ahunnal. Sarah nem fordult feléjük, csak állt. “Hasonmás? A saját varázserőm… de hát a kardomat is azzal hívom elő…” Lenézett kezeire. A Fagykard továbbra is halvány, vibráló kék fényben úszott, amibe lassan egy kis zöld vegyült. Sarah megrázta a fejét, majd eltüntette a kardot. Szó nélkül elindult, nem figyelve, vajon társai követik-e. A saját gondolataival volt elfoglalva. Brighid varázserejét akarta felfedezni.

Sesshoumaru elindult utána, ügyelve, hogy tartson egy bizonyos távolságot. Ezúttal szerepet cseréltek. A fagytündér volt a szótlan vezér, és ő pedig a szótlan útitárs.

í

A nő egykedvűen követte őket. Hallotta fejében Brighid búcsúszavait. “Miyoko! Kérlek, ne engedelmeskedj senkinek, akiről tudod, hogy másokat akar megölni a szolgálataidért cserébe! Kérlek, ha engem el is felejtesz, erről ne feledkezz meg…” Miyoko megállt. Érezte, hogy az előtte haladó csapat is megáll. Felugrott egy fára, és csak nézte a telihold fényes korongját. “Amikor apámat megölte a Nyugat ura, elhagytam a tartományunkat… Akkor ismertem meg Brighidet. Egy sír mellett virrasztott, de nem sírt, mintha nem is lettek volna könnyei. Amikor meglátta, hogy démon vagyok, azt akarta, hogy öljem meg. De nem tettem. Lassan megismertük egymást. Folytattam azt, amit az öreg hölgy elkezdett. Tanítottam, hogy hogyan használja az erejét. Aztán amikor megölte azt a férfit, egyetlen egyszer sikerült beszöknöm hozzá abban a sötét verembe, ahol fogva tartották. Akkor beszéltünk utoljára. Nem sokkal később megtudtam, hogy újjászületett fagytündérként, és az örök élet titkának megőrzését bízták rá. Elhatároztam, hogy felkutatom őt. Sajnos sehogyan sem leltem meg őt. Utána találkoztam Narakuval. Ő árulta el, hogy hol van.”

í

Sesshoumaruék táborában látszólag minden rendben volt. Ahun valahol legelt, Sarah pedig Rinnel az ölében aludt. Sesshoumaru egy fának dőlve vigyázta álmukat, miközben Yaken idegesítő fecsegésére próbált nem figyelni.

-Sesshoumaru nagyuram, nagyon aggódtam értetek, rettenetesen, aztán jött az a madár, elvitte Rint, engem meg otthagyott, hogy aggódhassak érte is, de aztán szerencsére visszatértetek, és…

-Yaken!

-Igen, nagyuram?

-Fogd be!

-Igenis…

Ezután végre csend borult a táborra. Sesshoumaru csak nézett maga elé. Lassan megérezte, mennyire fáradt. “Csak egy fél óra…” Néhány perc múlva már ő is aludt.

í

Miyoko elmosolyodott. Már régebb óta figyelte a csapatot, egész közelről, árnyakba burkolózva. Miután megbizonyosodott arról, hogy Sesshoumaru tényleg alszik, odalépett mellé, majd felemelte a mellette fekvő Tenseigát. Nesztelenül övébe csúszttta, majd fekete felhőbe vonta magát, aztán eltűnt.

í

A tükörben elhomályosult a kép. Kanna felállt, és távozott. Naraku magára maradt sötét terveivel. “Még néhány nap, és az enyém lesz a halhatatlanság titka…”

Folytatása következik…