Emlékek fogságában

A kettészakadt lélek egyik fele nem démoni volt. Egy emberi lélek elfeledett lénye. A boszorkány feléledt. Ezzel együtt megkezdődött egy harc. Egy harc, az életért.

Sarah érezte, hogy valaki a karjaiba veszi. Aztán hogy víz éri a sebet a vállán. Már nem emlékezett arra, hogy mi történt vele, hogy miért nem képes kinyitni a szemét. Elfelejtette az elmúlt néhány percet. Csak egy dolgot fogott fel. Azt, hogy valaki át akarja venni a teste fölött a hatalmat.

e f

Egy furcsa tér. Olyan, mint egy aréna. A nézőtér helyett fák. A fákon pedig madarak. Az arénában pedig két furcsa alak. Egy démon és egy boszorkány. A démonnak kék haja és kék szeme volt. Jobb kezében egy ezüstmarkolatú kardot tartott. A penge körül kék tűz izzott. Az alaknak szárnyai is voltak, sasszárnyai. A boszorkány hosszú, ébenfekete haja egy komoly és szigorú arcot keretezett. Szemei sötétbarnák, majdnem feketék. Egy hosszú, dísztelen fekete szoknyát, és egy szűk, hosszú ujjú felsőrészt viselt, szintén fekete köpennyel. Ékszerei nem voltak, csupán egy fekete szaténkendő a derekán. Nála nem volt fegyver.

A démon Sarah, a boszorkány Brighid volt.

-Mégis mit akarsz? Mit akarsz tőlem? Miért tértél vissza 150 év után? –kérdezte Sarah.

-Ne légy bolond! Vissza akarom kapni a testem. –felelte Brighid.

-Elfelejtettél valamit. Ez már rég nem a te tested. Ez egy másik test, ami az enyém. És a te lelked az, ami itt idegen.

-Tévedés. Emlékszel arra, ami velem történt?

-Nem. Az a TE múltad, nem az enyém. Miért kellene rá emlékeznem?

-Mert belőlem születtél. Emlékezz, Sarah!

-Nem fogok. Nincs szükségem az emlékeidre.

-Akkor is emlékezni fogsz! Mert én azt akarom, hogy emlékezz! –kiáltott fel Brighid. Ebben a pillanatban Saraht megrohanták az emlékek.

h g

Sesshoumaru felébredt. Még alig hajnalodott. Körülnézett. A szobából nyílt még egy ajtó, ami nyitva volt. Egy kisebb helyiségbe vezetett, ami leginkább egy mai fürdőszobára hasonlított. Megmosakodott. Alig, hogy végzett, amikor valaki kopogott. Kinyitotta az ajtót. Yoshiko volt az.

-Uram, a királynő hívatja. Sarah szobájában van.

-Rendben, megyek. Hagyjuk a formaságokat. Szólíts Sesshoumarunak.

-Igenis.

Sesshoumaru követte Yoshikot. Zafír Sarah ágyán ült. Hideg kék szemei végigfutottak az érkezőkön. Aztán elfordult.

-Nincs jól. Most azonnal meg kell próbálnunk meggyógyítani. Gyere. –suttogta. Sesshoumaru némán leült mellé. Zafír megfogta a kezét.

-Tárd ki előttem az elmédet.

-Mire készülsz?

-Meggyógyítom Saraht. De ehhez szükségem van a segítségedre. -felelte Zafír. Másik kezét Sarah homlokára tette. Lehunyta a szemét. Lassan megpróbált bejutni Sarah elméjébe.

e f

Egy fiatal nő ringat egy csecsemőt. Aztán ugyanez a nő nézi, ahogy gyermeke megteszi az első lépéseit. A gyermek -egy lány- kacag. Úgy tíz év kihagyás. A következő képen a lány tíz-tizenegy éves lehet. Anyja mesél neki. Tündérekről, varázslatról. Majd tanítani kezdi. Mindenre, amit egy lánynak tudnia kell. Aztán az anya halála. A halott nő fölött ott állt az alig tizenhárom éves lány. Apja még jóval születése előtt meghalt. Most árván maradt. A lányt el akarják űzni, de egy öreg nő befogadja. Tőle tanulja meg a mágia fortélyait, azt, hogy hogyan védje meg magát. Megtanul bánni az íjjal. De az öreg hölgy élete sem örök. Halálával a lány sorsa végleg eldől. Ismét el akarják űzni. El akarja ijeszteni az embereket egy egyszerű varázslattal, de valamit elront. Megöl egy férfit, aki történetesen a falufőnök öccse. Ezzel betelik a pohár. Elfogják, börtönbe vetik. Éheztetik, majd kikötözik egy karóhoz. Másnap hajnalban megkövezik, majd elkergetik a faluból. A lány a hegyekben, a hóviharban, ahogy megidézi Zafírt. Aztán az átváltozás.

Sarah végignézte ezeket az emlékeket. Látott minden egyes vércseppet, ami a kövek nyomán felszakadt a lány bőréről. Látta a halott anyát. A zokogó gyereket. Aztán a kedves öreg hölgyet, mindent. Saját bőrén érezte a fájdalmat, amit a kövek okoztak. De Brighid nem elégedett meg ennyi emlékkel. A saját életét is végig kellett néznie. A születése utáni néhány hetet, amit Fagyföldön tölt. Aztán ahogy a szellemhorda megtámadja. A titokzatos megmentő, Sesshoumaru. Azok a napok, amikor követte. A harc a párducdémonokkal. A súlyos sérülés. Vér. Szellemvér, egy lélektöredék. Aztán ahogy Sesshoumaru tanítani kezdi a fiatal tündért. Az elválás. A nehéz évek, amikor naponta legalább húsz szellemet megöl. Az örök élet titkának súlya. Majd a találkozás, a harc Dainnel, a sérülés, a saját gyógyító erő használata. A “harc” Kannával, a kettészakadt lélek. Ezzel véget ért az emlékáradat.

Sarah újra Brighid előtt állt.

-Miért kellett ezt mind látnom? –kérdezte Sarah. Ismét ott álltak az arénában. Egy sas felrepült a “nézőtérről”. Brighid lépett egyet Sarah felé.

-Mert mi egyek vagyunk. Érzed ezt az erőt? A barátaid kutatnak bennünk. Milyen szánalmas! El akarnak űzni engem…

-El is fognak, Brighid. El is fognak… -mondta Sarah, szinte már csak saját magának. A boszorkány felnevetett.

-Bolond! Ők nem menthetnek meg téged! Csak egy tiszta szív képes engem elűzni! Az ő szívük pedig nem az… vesztettél, lásd be! Most már az enyém a tested! Térdre előttem, démon! –nevetett Brighid. Sarah akarata ellenére is térdre esett. “Nem… nem… ez nem lehet… elbuktam… sajnálom Zafír… bocsáss meg, Sesshoumaru… és ég veletek” Ezeket a gondolatokat már Zafír és Sesshoumaru is hallotta. A királynő épp csak annyira tudott behatolni Sarah elméjébe, hogy hallották a gondolatait. Most a fagytündér lelke elbukott. A teste lázban égett, ahogy Brighid átvette felette a hatalmat.

h g

Zafír némán nézett a mellette ülő Sesshoumarura. Nem értették, mi történt. Sarah nem veszíthetett ilyen könnyedén. “Nem lehet! Ő nem ilyen! Neki ki kellett volna tartania! De mintha hallottam volna valamit, hogy egy tiszta szív megmentheti… de a fagytündérek szíve nem lehet tiszta az emlékeik miatt. Akkor mégis honnan szerezzek tiszta szívű lényt?” Zafír teljesen összetört. “Egy tiszta szív… Egy tiszta szív… Rin! Az ő szíve biztosan elég tiszta!”

-Én ismerek egy tiszta szívű lényt. Abban az erdőben hagytam, ahol Sarah lelke kettészakadt. Egy halandó lány, Rinnek hívják. –szólalt meg halkan Sesshoumaru. Zafír reménykedve felnézett.

-Yoshiko! Kérlek, hozd ide őt!

-Igenis, úrnőm! –felelt Yoshiko, majd átváltozott sólyommá. Azzá, amelyik feltartotta Kagurát. Kirepült a nyitott ablakon, és perceken belül eltűnt a horizonton. Sesshoumaru meglepetten nézett utána.

-Igen, ő volt az, aki a segítségetekre sietett. Minden fagytündér rendelkezik valamilyen állat testével. A legtöbben madarak vagyunk. Általában nem látszanak rajtunk állati jegyek, de Sarah kivétel. Neki ebben az alakjában is vannak szárnyai. Ő ezért nem vált alakot soha. Yoshiko a leggyorsabb tündér az udvarban… mindjárt visszaér.

-És te milyen madár vagy?

-Hogy én? Egy ölyv. Nem használom azt az alakomat. Nincs szükségem rá. –felelt Zafír. A két aggódó démon visszafordult a beteghez. A következő percek óráknak tűntek.

e f

Egy sólyom repült magasan az égen. A célja a távoli erdő volt, ahol egy lányt kellett megkeresnie. A szélnél is sebesebben repült. Nem akart elkésni. Nem szabadott elkésnie. Éles szeme hamar kiszúrta a lányt az erdőben. Nem tétovázott, megragadta a vállánál fogva és elindult vissza a kastélyhoz. Nem madár volt. Egy fagytündér. Yoshiko. A kislány nagyon megijedt, sikítozva próbált szabadulni.

-Eressz el! Sesshoumaru nagyúr! Kérlek, segíts! Nagyuram! Nagyuram…

-Nyugodj meg, kicsi lány! Yoshiko vagyok, egy fagytündér. A te nagyurad küldött. Nyugalom! –csitította a sólyom. Nem okozott neki gondot a teher, ugyanolyan gyorsan repült, mint addig. Perceken belül elérték a kastélyt. Yoshiko berepült a nyitott ablakon, majd visszaváltozott emberré. Körülnézett. Sesshoumarut vette észre először. Odafutott hozzá, és átölelte a férfi derekát.

-Sesshoumaru nagyúr! De jó, hogy látlak!

Sesshoumaru megsimogatta Rin haját, majd némán az ágyra nézett. A lány követte a tekintetét. Néhány másodpercig csak dermedten állt, majd odafutott Sarahoz. Zafír és Yoshiko észrevétlenül távoztak. Sesshoumaru hátrébb lépett.

Rin leült az ágy szélére, és megfogta a tündér kezét.

-Sarah! Sarah, ébredj! Sarah! –suttogta. Arcán legördült egy könnycsepp.

h g

Brighid összerezzent. Lenézett az előtte térdelő lányra.

-Mi ez a tiszta erő? Mit csináltál?

-Hogy én? Én semmit… Ez egy tiszta szív. Engem szólít, hallod? Ő fog elűzni.

-Engem? Engem nem lehet elűzni! Én a részed vagyok, Sarah! Örökre a lényed része maradok, ezen nem tudsz változatni!

“Sarah! Sarah, ébredj! Sarah!”

Brighid összeesett. A fákon mozgolódni kezdtek a madarak. A két térdelő nő között megjelent egy harmadik alak: egy kislány. Kérdőn nézett Brighidre.

-Miért nem engeded el? Miért nem hagyod, hogy velem legyen?

-Azt akarod, hogy engedjem el? –kérdezet Brighid. A lány bólintott, majd eltűnt.

-Győztél, Sarah. Elmegyek, de ne feledd: én benned élek. És hogy ne felejts el, megkapod az én erőmet is.

-A te erődet? Milyen erőre gondolsz?

-Majd rájössz… ég veled, fagytündér…

-Ég veled, boszorkány… ég veled…

A fákról egyszerre repülte fel az összes madár. Brighid alakja az arénával együtt halványulni kezdett, majd eltűnt. Az üres térben ott lebegett a szárnyas alak. Egy kis idő múlva aztán egy sóhaj kíséretében ő is eltűnt.

e f

Sarah kinyitotta a szemét. Az első, amit meglátott, Rin volt. A lány elmosolyodott, és átölelte a tündér nyakát. Aztán meglátta őt. Ott állt az ablaknál, és a mezőt nézte. Arcán nem látszottak érzelmek. Ahogy megérezte, hogy figyelik, megfordult.

-Felébredtél.

-Igen. Nagyszerű észrevétel… Le sem tagadhatnád, hogy te mondtad. –húzta el a száját Sarah. Lassan felült. Rin továbbra se engedte el.

-Látom, nem változtatta meg a jellemedet ez a betegség… felébred, és egyből elkezd gúnyolódni.

-Oh. Még egy zseniális észrevétel, Sesshoumaru nagyúr! –vigyorgott Sarah.

-Rin, gyere! Kicsit magára hagyjuk a kisasszonyt. –Sesshoumaru elindult az ajtó felé. Rin leugrott az ágyról, és követte. Sarah még utánuk szólt.

-Sesshoumaru, Rin! Köszönöm. Nagyon köszönöm.

A két alak visszafordult, és rámosolygott Sarahra. Aztán távoztak. A fagytündér visszahanyatlott az ágyra.

Folytatása követtkezik…