Néhány gondolat tőlem, a szerzőtől

Ez egy viszonylag vidám történetnek indult, Happy Enddel. De megismertem Aniyout, és megváltoztattam. Tehát szomorú lesz a vége, ha befejezem. Már tudom az utolsó mondatot… Nem vettem figyelembe a sorozat eseményeit, tehát Inuyasha nem létezik.

1. rész

Egy régi barát

Egy hideg, viharos téli éjszakán történt. Hóvihar tombolt. Senki nem volt a láthatáron, egyetlen élőlényt kivéve: egy fiatal lányt. Fekete haja és fekete kimonója volt. Nemrég elűzték a falujából, mert fekete mágiát használt. Fáradt volt és fázott. Hirtelen eszébe jutott egy régi emlék. Az édesanyja mesélt neki a fagytündérekről, arról hogy hogyan születnek. Még a varázsigét is megtanította neki. A lány úgy döntött, használni fogja. Letérdelt a hóban, s elsuttogta. “Fagytündérek anyja, add, hogy tovább éljek, téged szolgálva!”

Ekkor jelent meg előtte a királynő. Felnézett rá.

-Biztos, hogy ezt akarod? Bár a szíved tiszta, a lelked túlságosan megtört. Tündérként is szenvednél. Tényleg ez a döntésed? Nem lesznek emlékeid.-szólalt meg a fagytündér.

-Igen. EZ a döntésem. Nem akarok emberként tovább élni.

-Legyen hát. Tiszteletben tartom szavaidat. Kapsz egy feladatot. Őrizd az örök élet titkát. –suttogta a lény, majd eltűnt. A földön térdelő lány pedig változni kezdett. Derékig érő fekete haja rövidebb, és mélykék lett. Fülei megnyúltak, előttük két tincs ezüstszínre váltott. Szárnyai nőttek. A tollak töve sötétbarna, ami lassan kivilágosodott, így a tollak végei már fehérek voltak. Ezzel egy időben a szemei türkizkékké fakultak a feketéből, és körmei is hegyesebbek lettek.

Megmozgatta szárnyait, majd felrepült. El, nyugat felé. Arra, ahol ez a történet játszódik.

Egy fagytündér született. Nehéz feladatot kapott, és ezzel együtt sok üldözőt. Emlékei nem voltak, de talán jobb volt neki akkor így. Ez a tündér volt Sarah.

***

Jó néhány évvel később

Egy szellem, egy kis, zöld kobold, és egy emberlány vágott át egy erdőn. Volt velük egy kétfejű sárkányszellem is. A kobold morgolódott, a lány virágot szedett. A szellem bal kezében volt a sárkány kötőféke, a jobb kezében egy kék igazgyöngy nyaklánc volt, amit nemrég talált a földön. Valahonnan ismerősnek tűnt neki. Egy szellemé volt, méghozzá egy lányé. A kutyaszellem-mivel az volt- orra nem hazudott. Ezeket tudta. A kis emberlány odaszaladt mellé.

-Sesshoumaru nagyúr! Hová megyünk?

Megkeressük a nyaklánc gazdáját, Rin.-hangzott a válasz. Időközben besötétedett, és az eső is eleredt. A kis csapat megállt egy barlangnál. A démon nem maradt ott, hanem elment keresni a lánc gazdáját. Ismerte, ebben biztos volt. De már nem tudta, hogy honnan. Hirtelen megérezte egy idegen szellem szagát. Medvedémon volt, az erősebb fajtából. “Mit keres ez az én területemen?” Gondolataiba hirtelen betolakodott egy rohanó lány képe. “Igen. Talán a lánc gazdáját üldözi. Akkor könnyebb lesz megtalálnom, mint hittem.” Azzal futni kezdett arra, amerre a szellemet érezte

Ezzel egy időben, egy másik erdőben

Egy fekete köpenyes lány rohant át az erdőn, nyomában egy medveszellemmel. “Itt az erdőben nem támadhatom meg. Ki kell érnem egy tisztásra.” Futott, de a szellem egyre közeledett. Ledobta a nyakláncát. Ekkor végre fényt látott a fák között. Kiért egy tisztásra. Szembefordult üldözőjével. Az megállt, és felkacagott.

-Ostoba tündér. Engem nem győzhetsz le! Mondd meg az örök élet titkát!

-Soha! Előbb halok meg, mint hogy megtegyem!- a lány ledobta köpenyét. Sötétkék haja volt, és türkizkék szeme. Felrepült, néhány méterrel a medve feje fölött lebegett. Egy kézmozdulat, és az teljesen megfagyott. A lány ekkor egy kardot varázsolt elő. Ezüstszínű tűz lobogott a pengén. Lecsapott. Sebészi pontossággal szelte ketté a démont. Pont a szívén haladt át a kard.

A lány leszállt. Megrázta szárnyait. Fehér, ezüstmintás kimonót viselt. Hullámos, sötétkék haja válla alá ért, de fülei előtt volt két tincs, amik ezüstszínűek voltak, és derekáig értek. Szemhéja ezüstszínűre volt kifestve, csakúgy, mint ajkai. Szárnyain sötétbarnából fehérbe mentek át a tollak.

Eleredt az eső. A szél megfordult, és egy másik démon illatát hozta felé. A fagytündér nem mozdult.

-Ha az örök élet titkát akarod, nem fogod megkapni, mert meg foglak ölni.

- Sarah! Megtámadnál egy régi barátot? Ezt azért nem gondoltam volna rólad…

Az említett megfordult. Ahogy a szemét a mögötte álló férfira emelte, úgy tűnt el a kard a kezéből. Könnyes szemmel nézett fel. A démon aranysárga szemeibe nézett. Aztán hirtelen a nyakába vetette magát. A szellem meglepődött ezen a reakción, de ő is átölelte Saraht.

-Sesshoumaru! Annyira örülök, hogy látlak!

-Én is. Gyere velem, ne álljunk itt az esőn.

-Rendben.

A két démon elindult a barlang felé. Sarah reszketett a hidegtől. Sesshoumaru szó nélkül felkapta, és elvitte a barlanghoz. Leültek a tűz mellé, majd betakarta a tündért a prémjével, aki perceken belül már aludt is. “Sarah… Nem hittem volna, hogy még találkozunk… De most aludj nyugodtan, én vigyázok rád!” Sesshoumaru kezében még ott volt a nyaklánc. Óvatosan a tündér nyakába akasztotta. Egész éjjel vigyázta álmát.

Folytatása következik….