|
11. rész
Régi jó ismerősök
11. Rész: Vissza az életbe!
- Legyőzte! Vége a háborúnak! –Ujjongtak a vadászok.
Inuyasha:- Vége? Meghalt?
Kalaido:- Úgy néz ki…
A mágusok feloszlatták a pajzsot. A tűzmágus leszállt. Alakja homályossá vált.
Fekete mágus:- Eltűnik…
Mielőtt eltűnt volna, még mondott valamit:
- Inuyasha! Köszönöm a segítséget! Nélküled nem ment volna! Majd kérj valamit cserébe, rendben? –És köddé vált.
Inuyasha:- Rendben…
Miután ’húga’ távozott, a fekete mágus elindult, lassan, csendben Drakon felé. Drakon előtt feküdt az ékkődarab; felvette. Aztán Drakon kezét érezte a bokáján:
- Add… Add ide… Szükségem van rá… -Dadogta.
A fekete mágus nem szólt semmit, csak ridegen a szemébe nézett, és egy jó nagyot belerúgott.
Kagome:- Tudjátok mit? Most Sesshomarura emlékeztet.
Kaleo:- Igen, mert a fekete mágusok a föld leggonoszabb és legkegyetlenebb lényei közé tartoznak.
Drakon hörgött a rúgástól, majd a mágus kinyújtotta felé a kezét. A majdnem halott egyed megrémült:
- Ne! Ne tedd! Kérlek! Kegyelmezz meg nekem! Te túl jó vagy! Nem tudod megtenni!
- Fogadjunk?- Szólt a mágus- Elpusztítalak örökre, te szánalmas patkány! Búcsúzz el szépen!
Drakon:- Ne! Ne tedd ezt! Ne!
Fekete mágus:- Itt vége van históriádnak!/ Most örök börtönödbe zárlak!/ Tenyerembe!
Abban a pillanatban Drakon teste egy lilás-fekete aurát kapott, majd a fekete asszony tenyerébe szivárgott. Az kinyitotta a kezét, és csak egy fekete gömböt lehetett ott látni.
Miroku:- Az ott Drakon? Vajon mit kezd most vele?
Alig, hogy Miroku ezt kimondta, a nő összeroppantotta a gömböt, ami tüstént porrá lett. Ezután belemarkolt a levegőbe, és Naraku hangját lehetett hallani.
Shippo:- Naraku? De hogyan?
Kaleo:- Telepátia…
Fekete mágus:- Naraku! Megbánod, hogy beleavatkoztál!- Belevágott keresztben a levegőbe- Ezt a sebet örökké hordozni fogod keserves kínok közt, és újonnan létrehozott testeden is megjelenik majd! Átok rád, Naraku! –Elernyedt az ökle, és a telepatikus kapcsolat megszűnt.
- Most van vége –Fordult hátra, majd ő is eltűnt. A fehér mágus nagy lélegzetet vett:
- Most én jövök!
Felszállt a felhők közé, majd széttárta a karjait:
- Fényes nap! Süss le újra ránk!/ Nőjetek, növények és fák!/ Sebektől már ne tartsatok./ Ébredjetek, áldozatok!/ Egy mágus könnye értékes,/ Bár ereje sajnos véges./ Bajtársaim, szeretteim!/ Értetek hullnak könnyeim!/ Szűnj meg, káosz!
Ezután az igeszóró könnyezni kezdett. Könnyei kristályokká váltak, és a szél minden irányába szétrepültek. Egyet kapott Jakeru, egyet Kahn, és a többiből kitellett a halott falusiakra, csak éppen Sesshomarura nem. Aki kapott a könnyekből, az feltámadt halottaiból, és teljesen felépült. Inuyasháék sebei úgy-ahogy begyógyultak, csak pár karcolást kivéve. A tisztás újra a régi lett, a falu magától felépült. A mágus leszállt a földre, majd odament a többiekhez.
Jun:- Úrnőm! Jól vagy?
(Fehér mágus) Miya:- Igen, ne aggódj! Bocsássatok meg, hogy nem tudtalak teljesen meggyógyítani titeket, de fogytán az erőm.
Kagome:- Semmi gond. Innen már boldogulunk mi is.
Miya:- Ennek örülök…-Hirtelen rémült arcot vágott- Sesshomaru…
Odaszaladt hozzá, megnézte, majd sírni kezdett:
- Miért vagy még halott? Miért? Nem jutott neked könny? Még mindig ez a vírus…
Sesshomaru bőre alatt még mindig ott lüktetett Drakon magja. Miya megmarkolta, és egyszerűen kiszakította onnan. Szép látvány lehetett… Aztán tovább vizsgálta a testét.
Miya:- A köztes világban van. Ha jutott is volna neki a kristályomból, akkor sem tért volna vissza…
Inuyasha:- Most mi lesz vele?
Miya nem szólt, csak Sess fölé hajolt, és megcsókolta.
Miroku eltakarta Shippo szemeit:
- Ezt most miért csinálja?
- Nem hallottál még a fehér mágus csókjáról?- Mondta Jakeru, ki most tápászkodott fel fektéből.
Miroku:- Miért? Mi fog történni?
Jakeru:- Ha szerencséje van, és Sesshomaru tiszta szívéből szereti őt, feltámad halottaiból. Ha jobb neki a köztes világban, akkor soha nem jön vissza.
Shippo:- Milyen volt meghalni?
Jakeru:- Nem volt rossz érzés… De a fentiek az árnyvilágba akartak küldeni! Mint vándorló lelket! De jó, hogy élek!
Eközben Sesshomaru a köztes világban nagyon boldogan élte második életét. Olyan élet volt, ahol nem történt meg ez a félreértés közte és Miya közt, és boldogan élhettek együtt. Éppen a megtartandó esküvőjük előző napja volt, és a kutyaszellem megvette a jeggyűrűket. De akkor hirtelen sötét lett, és megjelent Miya:
- Sesshomaru!
Sesshomaru:- Miya? Mit tettél? Miért vagy itt?
Miya:- Érted jöttem! Fel kell támadnod!
Sesshomaru:- Nem kell! Jól megvagyok itt! Boldogan élhetek minden kínzó emlék nélkül. Holnap lesz az esküvőm! Nem megyek sehová!
Miya:- Sesshomaru! Ez mind csak illúzió! Egy szép álom, hazugság! Fel kell ébredned!
Sesshomaru:- De én… Nem hagyhatom itt a menyasszonyom!
Miya:- Ő valójában nem létezik! Én vagyok az igazi, és… szükségem van rád! Nélküled nem létezem! Kérlek, gyere velem!- Nyújtotta a kezét.
Sesshomaru elindult felé, de hallott egy hangot, ami a nevén szólította. Az itteni Miya volt az:
- Sesshomaru! Itt hagysz? Már nem szeretsz engem?
Sesshomaru visszafordult, de az igazi Miya megfogta a kezét:
- Velem kell jönnöd, ha élni akarsz! Kérlek, élj tovább!
Sesshomaru az álombeli jövendőbelijéhez fordult:
- Bocsáss meg, szerelmem, de ez nem az én világom! Mennem kell!
Mert ezt kimondta, megnyílt egy kapu és ők kisétáltak rajta. A való világban Sesshomaru testébe visszatért az élet. Miya, utolsó erejét elhasználva, lehullott a földre, Sessy mellé.
Jakeru:- Ne, Miya! Miért tetted? Lehet, hogy örökre elalszol!
Inuyasha:- Hogy mi?
Kagome:- Ne, az rettenetes lenne! Most, hogy visszahozta Sesshomarut, ne hagyja csak úgy faképnél!
Kahn felkelt:- Úgy van! Ha én már nem is, legalább ők legyenek boldogok! Gyerünk, emberek! Menjünk vissza a faluba!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
