7. Fejezet: Egy szenvedélyes éjszaka

Inuyasha valami puha dolgot érzett  feje alatt. Mikor remegő szemei kinyíltak egy gyengéd kezet pillantott meg, amint végigsimítja a mellét olyan szelíden és érzékien, hogy a fiú görcsösen megborzongott az ágyékánál. Mikor tekintetét felkapta Kagome szemeibe nézett. Inuyasha és a lány arcára vörös pír burjánzott fel, miközben valami rózsaszínes felhőben fürödtek. A  romantikus csodát Inuyasha törte meg, ki makacsul felült a lány öléből és a bekötözött sebeire tekintett:

-Ura voltam a helyzetnek!

-Láttam...-mondta sértődötten a lány-El ne felejtsd megköszönni, hogy megmentettelek.

-Nincs szükségem rá!

Egy barlangban voltak, miben a lány által bíbor színű tűz lobogott. Kinn esett az eső, az egész erdőt egy elmosott, zöldes masszává változtatva. Inuyasha kimeredt:

-Igazad volt. Nem Sesshomaru a tettes.

-De akkor ki sebesítette meg azt az embert?

-Nem tudom.

A fiú felállt és a kijárat fele indult. Kagome dühösen utána kiabált:

-Nem mehetsz ki ilyenkor így! Még pihenned kell!

-Nincs szükségem a tanácsodra.

-FEKSZIK!

Inuyasha nyögve a földre omlott. Tekintetét dühödten a lányra szegezte, szája kinyílt, de minden sértő szó visszafolyt a belsejébe. A lány kecses, szépséges lábaira tekintett. Arcát elöntötte a pír, érezte, ahogy ruhájához feszesen odasimul férfiassága, de próbálta elfojtani kéjes vágyait, mik lángra lobbantották verejtékző testét. Kagome lehajolt és átnyújtotta Inuyashának a ruháit. A fiú és a lány keze néhány pillanatig összeért. Valami nyugtató, mégis heves bizsergés öntötte el mindkettőjük kalapáló szívét. Inuyasha készült felvenni a kimonóját, de a parázsló fájdalom miatt mozdulata félbe szakadt. A lány gyengéden felsegítette a fiúra a ruhát. Megérintette Inuyasha hátát. Kagome ujjai bizseregni kezdtek, amint hozzá értek a feszes izmokhoz. A félszellem lassan megfordult és arany szemeit a lányra szegezte:

-Ne haragudj...Nem akartalak megbántani.

-Nem haragszom...

-Tudom, néha megbántalak, és ez nem helyes. Ezen nem tudok változtatni. Én sajnos ilyen vagyok.

-Sajnálom, hogy én sem tudok többet adni neked.

-Többet? Mellettem vagy, láttalak, amint megsirattál, és tudom hogy mindig mellettem álltál.

-Kikiyo többet tett...

-Mi?-kapta fel döbbenten fejét Inuyasha.

-Kikiyo feladta érted korábbi életét. Elárulta saját magát...Aztán meghalt...Vajon én is fel tudnám áldozni magam miattad?

-Jaj, Kagome, így is sok mindent feladtál értem. A normális életedet. Ne gondolj ilyenekre.

Inuyasha megérintette a lány kezét. Kagome szemei ragyogni kezdtek. Mindjárt...

A fiú zavarban volt. Mindjárt olyan dolgot tesz, amit később meg fog bánni. Hirtelen Inuyasha átölelte a lányt és a földre terítette. Kagome szemei kigúbadtak a gyönyör miatt, majd szempillái átölelték egymást, olyan érzékien, mint ahogy a fiú tette.

-Ez nem helyes...-suttogta a lány.

-Tudom...-lihegte mosolygova Inuyasha.

 A fiú mohón megsimította a lány combját. Kagome szenvedélyesen letépte Inuyasháról a ruháit vágyaktól kábultan végigsimogatva a kéjtől lihegő félszellemet. Inuyasha ajkait ezután a lány nyakára tapasztotta szelíd csókok tengerébe fürösztve meg a lihegő Kagomét, kinek remegő szája mögül parány sikoly buggyant ki. A fiú mohón megnyalta a lány melleit, mik csábítóan dodorodta ki ruhája alól, mitől a félszellem megszabadította. Szabadok voltak és őrülten szerelmesek. Inuyasha nyelvével örömet okozott a lánynak, amint kitárta Kagome lábait és érzéki csókjaival lángra borította a lány ágyékát. A fiú ajkairól édes nektár csorgott alá, mit kéjesen lenyalt magáról. Kagome vágytól remegve megfosztotta Inuyashát minden ruhájától és kezébe vette a fiú lüktető férfiasságát. Kagome könnyezni kezdett örömében, amint ajkai megízlelték a félszellemet. Inuyasha arcát forró verejtékek öntötték el, torkából elfojtott nyögések süvítettek ki, miközben ujjaival Kagome testét simogatta. Utána az ölébe ültette a lányt. Kagome ajkait a fiú füleire tapasztotta. Valamiben meg kellett kapaszkodnia, hogy ne ájuljon el a boldogságtól, amint érezte azt a forróságot, mi remegő lábai közt csorgott végig.

8. Fejezet: Hayu találkozása Inuyashával

Inuyasha és Kagome egymás mellett feküdt. A fiú erős kezeivel gyengéden átölelte a lányt. Mindketten gyönyörködtek a sziklákról lepergő esőcseppekben. Egymásra tekintettek derengő szemeikkel. Az eső lassan elállt. Utána...Az történt amit a lány várt és amiben remélt. Inuyasha peckesen felkelt, mintha megsértette volna a lány  és felvette a ruháit. Kagoméét is odadobta a lányhoz. Mintha semmi sem történt volna. Inuyashát legbelül elöntötte a szégyen, de büszke szemeire nem vetült ki. Ezek után is, hogy a lány odaadta neki a testét, ez után az éjszaka után is felmerengett valaki az emlékezetében. Kikiyo...Hirtelen sziszegő hang borzolta fel őket, mi kegyetlenül ömlött rájuk visszahangozva a barlang szikláiról:

-Szem sosem láthatja. Végső nyughelyét ki őrzi titkát soha fel nem fedi.

Inuyasha dühödten a kijárat fele tekintett. Mint egy kísértet, mintha a semmiből érkezett volna, egy fehér alak jelent meg, ki rideg tekintetét a párra szegezte. Hayu vérszomjas szemei megrebbentek:

-Te vagy Inuyasha?

-Ki kérdezi?-üvöltött fel.

-A nevem Hayu. Nicsak...Ahogy sejtettem...Egy ember...

Inuyasha arca dühödt grimaszba torzult. A nő fagyos ajkai lassan szakadtak el, mintha megfagytak volna:

-Olyan vagy mint apád...Pontosan olyan szánalmas és olyan gyenge vagy, mint amilyen ő volt. Beleszerettél te is egy közönséges halandóba.

-Hah...Pont úgy beszélsz mint a bátyám.

A fiú csak ekkor vette észre a nő homlokán ragyogó félholdat. Hayu arca jeges volt:

-Gyenge kis lények. Mi szellemek magasan felettük állunk. Mi egy magasabb szintet képviselünk. Ők ott csúszkálnak a porban, mint a férgek...Mi a felhők közt járunk...És te...Félszellem...Sose érheted el az eget, mert a por visszatart, amiben nyomorogsz, ami miatt saras a véred.

-Fogd be! Tehát te vagy az a gyilkos szellem, kit keresünk!-üvöltötte el magát Inuyasha.

-Apád saját magát is bemocskolta, mert egy emberrel hált. Ebből a mocsokból születtél te.

Hayu arca nem rebbent meg, a szavakat a legnagyobb hidegséggel ejtette ki. Inuyasha arca remegett a dühtől. A nő parányan elmosolygott:

-Korcs vagy...

Inuyashában újra felderengtek az emlékek. Labdázott és az emberek kigúnyolták. Korcsnak nevezték, és ő nem tudta mit jelent...Nem tudta...Ő nem...De az annya igen. Akkor nem tudta miért sír, hogy mit takar az az ezüstös folyó, minek a forrása a szeme volt. De már tudja...

A félszellem elrugaszkodott a földtől és dühödten kinyújtotta kezeit, miközben szájából hátra zúdult a nyála:

-PUSZTULJ!!!!!!!!!

Hayu peckesen kinyújtotta kezét és játékos könnyedséggel elkapta Inuyasha nyakát. A fiúból meglepett hörgés buggyant elő. Kagome szemeit közben elvakította a mocskos fény. Hayu teste tele volt ékkőszilánkokkal. Tehát ezért támadott most...Az ékkövek segítségével...Várt, hogy elég erős legyen.

-Már régóta figyellek Inuyasha és elég információt szereztem rólad.-azzal ujjait a félszellem szeme fele emelte.

-Szem sosem láthatja, végső nyughelyét ki őrzi, titká soha fel nem fedi...-suttogta Hayu.

Inuyasha szeméből kipattant a fekete gyöngy, mire a nő azonnal lesújtott Jaken ellopott varázsbotjával. Az átjáró megnyílt, feketén, derengve, mint egy éhes kísértetszáj.

-A sír...-nyögte a földön Inuyasha.-Miért akarsz apám sírjába bejutni! Már megszereztem a szent kardot. Elkéstél, a Tetsuiga már az én tulajdonom!

Hayu gonosz szemeivel rámeredt a fiúra nagyképű, magasabbrendű grimasz kíséretében:

-Ki mondta, hogy a kard kell nekem?

A nő nem habozott, alakját elnyelte a tátongó feketeség. Inuyasha dühösen Kagome fele fordult:

-Te maradj itt. Túl veszélyes!

Kagome megvetően rámeredt a fiúra. Kezét csípőre tette:

-FEKSZIK!

A félszellem a földre omlott. Mikor fejét felkapta, már csak Kagome hátát látta meg, amint a lány belemerült az ében átjáróba. Inuyasha utána rohant...