5. Fejezet: Inuyasha Sesshomaru ellen

Sesshomaru nyugodtan meredt maga elé a fák árnyékában. Rebbenés nélküli, csendes szemeit Jakenre és a játszó Rinre szegezte. A kislány vidáman hancúrozott a kis démon körül, ki kiabálva próbálta oktatni Rint. A lány nem törődött a goromba Jakennel. Rakoncátlan lábaival köröket írt le, utána a bokrok közé szaladt. Jaken utána loholt. Sesshomaru fegyelmezett arcával rájuk nézett. A szél hidegen meglobogott. A szellem rideg tekintetét oldalra szegezte. Inuyasha állt vele szemben. A fiú szája dühödten vicsorgott, miközben elszánt kezeivel erősen megmarkolta a Tetsuigát. Sesshomaru nyugodt hanggal megszólította dühös öccsét:

-A változatosság kedvéért te keresel fel, hogy megölj?

-Fogd be! Rengeteg ártatlan embert lemészároltál, ideje megfizetned!

Sesshomaru nem szólalt meg. Lassan felállt, kezét kinyújtotta, mi fenyegetően ragyogni kezdett. Inuyasha ordítozva megindult, feléje csapva kardját:

-Most MEGHALSZ!

A fényes ostor sziszegve megindult és körülcsavarta a Tetsuigát. A félszellem szemeit egy pillanatra elvakította a sercegő csáp, mi elborította a kardot, de nem sok ideje maradt arra, hogy ezzel törődjön, mert Sesshomaru maga fele rántotta az ostort vele együtt. A szellem visszahúzta a ragyogó csápot és előrántotta a Toukijint. Inuyasha megfékezte lábaival Sesshomaru fele „zuhanó” tetsét, mert majdnem a csillogó pengébe lökte a szellem. A Tetsuiga és a Toukijin összecsapott. Mintha pattogó villámok csaptak volna elő a két kardból, amint azok csattogva egymásnak ütköztek. Inuyasha kissé meghátrált, miközben nyálazva elkiáltotta magát:

-Szélborda!

A Tetsuigából mindent átható fényvihar robbant elő, minek utjából Sesshomaru könnyedén kitért, ki a magasba dobta a kardját. A félszellem egyik kezére rátekeredett az ostor, mi sziszegve megfodorta a levegőt, majd vonagolva a földhöz hajította. A szellem a levegőben kecses könnyedséggel elkapta a kardot, minek pengéje fenyegetően felszikrázott a nap vakító sugarai közt. Sesshomaru tekintete nyugodt volt, de szemeinek mélyén csillogott a düh, amint földön heverő öccsére tekintett. A szellem megperdült a levegőben, ruhája kísértetiesen meglobogott a fagyos szélben. Sesshomaru halálos nyílként omlott alá a nap szikrázó sugaraiban fürödve kezét magasba lendítve a karddal:

-Még mindig nem tudod hol a helyed...

A Toukijin éle belemélyedt Inuyasha homlokának bőrébe, feltépve azt, miközben belőle halvány vörösség csorgott alá, végignyalva a fiú állát, nedvessé téve a talajt. A Tetsuiga remegve küzdött Sesshomaru ellen. Inuyasha semmit sem látott, csak a mindent elöntő pengét és szeme sarkában a vérét, minek sós bűze az orrába hatolt. Inuyasha dühödten ellökte magától a szellemet, ki újból neki rontott. A két kard süvítve újból egymásnak csapódott. Sesshomaru fagyos arcán halvány mosoly kúszott fel:

-Te akarsz megölni? Védekezni is alig bírsz...

Inuyasha hirtelen a magasba ugrott. Sesshomaru követte. Egy erős mozdulattal elékerült. A fiú lábaival elrugaszkodott a levegőben, amint megrúgta bátyát, kinek kegyetlen szemei a Toukijin szikrázó pengéjén tükröződtek.

-Szélborda!-üvöltötte el magát újra Inuyasha.

Sesshomaru ismét kitért a támadás elől elégedett arccal rámeredve a fáradó fiúra csendes szemeivel:

-Gyenge kis lény vagy....

-Olyan furcsa, hogy ez a gyenge kis lény már annyiszor legyőzött!

Alig értek a földre, feszes lábaik újra elrúgták maguktól a talajt. A kardok csapkodása megtöltötte a levegőt. Hirtelen Inuyasha fáradtan a földre rogyott. Remegő kezeivel megszorította a vállát. Dühös szemeit az ujjaira szegezte, mik mögül a habzó vér bugyogva tört elő meleg masszába áztatva ruháját. Sesshomaru mögötte állt pár méterrel. A szellem lassan megfordult és a fiúra meredt. Inuyasha nyögve felállt. Kardja felcsillant a napfényben. A fiú elszántan felüvöltött:

-MEGHALSZ!

Hirtelen, mint valami mennyei csoda, a sűrű bokrok közül Rin futott elő. A kislány kezeit a szellem lába közé fonta és tiltakozó, derengő szemeit Inuyashára szegezte, miközben remegő szája mögül a kétségbeesett szavak hatalmas súlyként a félszellemre omlottak:

-Ne bántsd Sesshomarut!

Inuyasha megtorpant. Megdöbbentten a lányra tekintett. Rin ordítozni kezdett, majd fejét Sesshomaru ruhájába túrta elállva könnyei útját, mik csillogva töltötték meg a levegőt:

-Nem bánthatod! Nem engedem! Nem engedem hogy bántsd!

Hirtelen Sesshomaru felkapta a fejét és arany szemeivel a bozót fele tekintette, miből Jaken hörgő hangja halatszott. A szellem a sűrűbe rontott magára hagyva Inuyashát, ki néhány másodpercig még farkasszemet nézett Rinnel, ki dühtől hullámzó szemeit rá szegezte, mikben megvetés csillogott, mintha egy förtelmes gyilkos előtt állt volna. Utána a lány is eltűnt a bokrok közt. Inuyasha nem értette. Zavarodott tekintettel utánuk tekintett, de hirtelen lábait féktelen zsibbadás öntötte el, mi görcsbe rántotta verejtékző testét. Mielőtt minden elsötétült volna előtte, még meglátta Kagome ijedt arcát, majd mindent elnémított a csendet rikoltozó semmi.

6. fejezet: A találkozás

Sesshomaru sárga szemeivel Jaknen testére pillantott.A kis démon ében, üres szemeit a nagyúrra szegezte, szája megállt a lecsukódásban, miközben belőle elfojtott csend rikoltozott, görcsös kezeivel szorongatva a levegőt. A szellem halk szemeit a tátogó sötétség fele szegezte, miben fehér árny alakja vált láthatóvá. Az ében sűrű feneketlen mélyéről kegyetlen szempár ragyogott fel és egy vörös félhold. Sesshomaru kezei fenyegetően megroppantak, szemei hidegen hunyorogtak. Tökéletesen higgadtak tűnt, félelmetesen nyugodt tekintete nem árulkodott félelemről, pedig a szemében csillogó ragyogás mélyén lapult valami...Valami elfojtott érzelem...

Nem sírhat! Nem! Nincs joga hozzá!

A fehér alak lassan közeledett, mint egy kísértet. Először fehér ruhája vetkőzött ki az éjből, lobogó hajával, utána finom ajkai, végül az érzelmek nélküli arany szempár. Mintha egy tükör előtt állt volna Sesshomaru előtt. Az alak vérfagyasztó tekintete, fehér haja, a félhold a homlokán hasonlított a szellemre, egyetlen jelentős dolgot kivéve. Az idegen nő volt. Kezében Jaken megkaparintott botja virított. Sesshomaru elővette a Tensaigát és lesújtott vele a halott Jakenre. A kis démon felkapta tekintetét. Értetlen szemeit a két egymással szemben álló szellem közt ingáztatta. Jaken dühösen Sesshomaru fele mordult:

-Ez a bestia megölt nagyuram. Végezz vele nagyuram amiért orvul megtámadott és elvette a botomat!

Sesshomaru szemei megrebbentek:

-Félre Jaken.

A nő fagyosan megszólalt:

-Rég találkoztunk Sesshomaru.

-Hayu...Úgy tudtam régen meghaltál...

-Hamisak a pletykák. Nem olyan könnyű engem elpusztítani, ahogy téged sem.

Jaken szemei kigúbadtak. Csak most esett le neki a döbbenetes tény, hogy miért hasonlított annyira a nő Sesshomarura:

-Nagyuram! Ez nem lehet igaz, ez csak valami trükk. Ő a te...A te?

-Igen Jaken...

Hayu hideg arcán apró mosoly törte meg a jeget:

-Olyan szép vagy mint apád...De elhagyott. Egy közönséges halandó miatt.

-Mit akarsz?

Hirtelen Rin rontott elő a bokrok közül. Döbbent tekintetét a két szellem fele szegezte. Hayu kezeit lassan kinyújtotta. Karmai ragyogni kezdtek. Az ostor sziszegve takergett elő belőlük, mint egy megbűvölt kígyó vonagolva csapkodva a levegőt. A nő jeges szemeit, mikre fenyegető sötétség borult, Rinre szegezte. A ragyogó ostor a lány fele kapott. Rin kezeit maga elé kapta. Sikoltani se maradt ideje. Hallotta, ahogy az ostor felhasítja a levegőt, de nem érte el. Hayu szemeiben parány döbbenet csillogott. Szája apró, csalódott grimaszba torzult:

-Látom nem csak külsőleg hasonlítasz apádra...Szégyent hozol rám!-azzal a Rin előtt álló Sesshomarura csapta újra ostorát. A szellem nem tántorodott meg, mintha nem is érezte volna a csapást. A nő ajkai mögül dermesztő szavak gomolyogtak:

-De látom a hidegvéredet tőlem örökölted...

Sesshomaru és Hayu ostora néhány pilanatra egymásba gabalyodott, majd különválva egymásba csapott hideg villanás fényével borítva el a levegőt. Rin ijedten kuporodott  félelemtől megbénult Jaken mögé. Sesshomaru hirtelen előre rántotta kezét. Hayu szemei kigubdtak a meglepettségtől. A szellem könyörtelen ujjait a nyaka köré csavarta. A nő gonoszul sziszegett:

-Mire vársz? Ölj meg!

Sesshomaru fagyosan meredt rá annyára. Hayu hangjában csalódottság csengett:

-Gyenge vagy...Mint az apád...

A nő kitépte magát Sesshomaru karmaiból és egy gyors mozdulattal elvette tőle a Tensaigát. Hayu a kardra meredt:

-A tiedet nem védi varázslat. Tehát ez az örökséged...Szánalmas...-azzal rideg szemeit Rinre szegezte-Őt megsiratnád?

Sesshomaru megindult a nő fele, de nem tudta elérni. Hayu köddé vált, hangja visszhangozva hullámzott:

-Nem mindent örököltél tőlem...

A szél szárnyán szinte szelíden szálltak a szavak:

-Szem sosem láthatja...Végső nyughelyét ki őrzi, titkát soha fel nem fedi...

Sesshomaru szó nélkül sarkon fordult, mintha semmi sem történt volna. Pedig Hayu magával vitte a Tensaigát és Jaken botját. Az eső kövér cseppekben esni kezdett...