3. Fejezet: A meglepő hír

A menny felhői lassan nyíltak meg. A nap szikrázó sugarai elöntötték a dombokat. Shippou furcsa, aggódó szemekkel Kagoméra nézett, majd az előttük ballagó Inuyashára:

-Nagyon furcsán viselkedik. Olyan halk. Mi bánthatja?

-Nem tudom. Nem mondja el. Nem erőltetem, ha nem akar beszélni róla. Hogy telt a te karácsonyod Shippou?-mosolygott fel a lány.

-Jól. Miroku Sangot nyaggatta állandóan, valamilyen ajándék miatt, de ő nem akarta elfogadni. Azt mondta durva lenne egy kölyök előtt. Nem értem, milyen az az ajándék, amit egy gyerek nem láthat.-mondta kissé sértődötten.

Kagome arcára halvány pír szökött fel. Hirtelen Inuyasha megállt. Haját csendesen lobogtatta a szél. Egy alak állt a fák közt. Arany szemei csendesen szikráztak, mindegyik fényben volt valami hideg parázs, mitől felállt a félszellem hátán a szőr. Sesshomaru lassan lépett elő. A szellem érzéstelen szemeivel a párra tekintett. Shippou félelmében a lány mögé bújt. Mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon, Inuyasha felébredt a csendes állapotból, amint állkapcsa dühödten remegett, miközben félelmetesen higgadt bátyára meredt:

-Mit keresel itt?

-Megéreztem a szagod.

-Mit akarsz? Gondolom nem azért jöttél, hogy boldog karácsonyt kívánj!-tekergett kárörvendő mosoly arcára.

-Az emberek és a nyomorult kis ünnepeik tökéletesen hidegen hagynak. Anyád vére folyik az ereidben félig-meddig. Természetes, hogy te is vonzódsz ezekhez a szokásokhoz, de nem kellene dicsekedned velük. Szégyent hozol apánk vérére.

-Bocsáss meg Sesshomaru, de nem az én hibám az hogy te szív nélkül jöttél a világra.

-Megöllek...

-Sokszor hallottam már ezt, mondj valami újat.

Sesshomaru megindult. Rebbenés nélküli arccal vágtatott a félszellem fele, miközben féktelen keze kegyetlen „grimaszba” torzult. Az ostor, mint egy tekergő, vérszomjas kígyó csapott fel a magasba, majd sújtott le a Tetsuigára. Inuyasha kissé hátra esett a nagy erejű támadás miatt, de nem hátrált meg. A ragyogó ostor újra lecsapott, olyan erővel, hogy a belőle kipattogó szikrák megcsípték a fiú arcát.

-Inuyasha!-sikítozott Kagome.

A szellem előrántotta a Toukijint. A kardok ádázul csapkodták egymást. Összeütközésükkor éles, fülsüketítő sipítás hallatszott, mintha sírtak volna, amint egymást marcangolták az erőteljes csapások miatt. Az ostor továbbra is tekergett a szellem ujjai közt, mik fogták a kardot is, mint egy önálló életet élő kígyó, ott suhogva Inuyasha feje körül, mintha meg akarná harapni. A két küzdő hamarosan eltűnt Kagome látóteréből, szemei is szinte csak két egymásba belekapó foltot tudtak kivenni. Utánuk szaladt. A levegő megtelt a süvítő kardok hangjával. Sesshomaru most ereje tejében volt. A lány újra megpillantotta őket. Inuyasha egy kisebb szakadék peremén küzdött a szellemmel, alattuk befagyott tó tátongott. A lány észre vette, hogy a fiú már csak védekezni tud, alig tud ellenállni Sesshomaru gyilkos csapásainak, kinek fegyelmezett arcára most egy apró, elégedett mosoly villant fel. A Toukijin a magasba emelkedett, vérszomjas pengéjén megcsillant a nap.

-FEKSZIK!-sikított fel a lány.

Inuyasha a mélybe zuhant. A kard célt tévesztett. Jeges csobbanás hangja töltötte meg a levegőt, amint a fiú áttörte a jégpáncélt. Sesshomaru csalódottan hunyorogni kezdett. Arcára vibráló, fenyegető árny terült szét, amint pengeéles körmei ragyogni kezdtek. Hirtelen arany sugár kíséretében jégdarabokkal telt meg a levegő. A szellem látóterét elöntötték a széthulló „cafatok”. Sesshomaru utat nyitott a csillógó víz ragyogó fátyola közt, de már elkésett. Áldozatai már eltüntek.

-Hol vagy Sesshomaru nagyúr?-kiabálta Jaken.

A kis démon szemei felragyogtak, amint megpillantotta szeretett nagyurát, de hirtelen a vidámságtól sikítozó Rin gázolt át rajta:

-Sesshomaru nagyúr!

-Rin...

-Sesshomaru nagyúr, mit csináltál? Miért hagytál úgy el minket?

-Volt egy kis elintézni valóm...-azzal a szellem sarkon fordult a lánnyal és Jakennel a nyomában.

Inuyasha a földön hasalt Kaede kunyhójában. Verejtékző hátán kisebb sebek tátogtak, mik azonnal kezdtek beforradni. Dühös, éles tekintettel meredt maga elé, de az arcán ragyogó furcsa, fegyelmezett magatartás nem tűnt el. Kagome vizes ruhával borogatta a fiú hátát, hogy lehűtse a verejtékező izmokat, mik izgatóan hullámoztak ujjai alatt. A lány gyengéden megtörölte Inuyasha testét sejmes kezeivel, miket próbált lenyugtatni, hogy ne kezdjenek el remegni a kéjes vágytól, amit az az élvezet nyújtott számára, hogy ujjai hozzá érhettek a félszellem bőréhez. De nem engedhetett a mámorító csábításnak. Sango és Miroku is ott voltak, kik kíváncsi szemekkel nézték őket, miközben a szerzetes eltakarta Shippou szemeit. Kagome próbálta elrejteni arcáról a pírt és próbálta elfojtani a szemeiben derengő kéjt. Inuyasha nem törődött a lánnyal. Mintha nem is érezte volna a lány kényeztető kezeit, meredt maga elé, majd lassan megszólalt:

-Az az átkozott...Majdnem megölt.

-Ne törődj vele.

-Sosem tanul. De félek, hogy egyszer nem fog hibázni.

Kagome bólintott. A lány ijedten észrevette, hogy már puszta kezeivel simogatja a fiút. Kezeit gyorsan elkapta. A félszellem tekintetét a lányra szegezte:

-Mi a baj Kagome?

Hirtelen Kaede lépett be a kunyhóba:

-Attól tartok nem sok időtök van a pihenésre.

-Mi történt Kaede anyó?-kérdezte Sango.

-Egy vérszomjas szellem garázdálkodik a környéken. Ártatlan embereket mészárol le, falukat tesz a földdel egyenlővé. De ez nem minden. Ami sokkal nyugtalanítóbb az az, hogy a szellem, az egyik túlélő elmondása szerint kíértetiesen hasonlít valakire.

Néhány másodperc vészjóló, fenyegető szünet következett, majd Kaede öreg ajkai lassan elszakadtak egymástól. A szó félelmetes, kegyetlen hanglejtéssel buggyant ki a szájából:

-Sesshomarura...

-MI?-ugrott fel Inuyasha ökölbe szorítva kezeit.

-Öregeket, gyerekeket, férfiakat, nőket ölt meg. Ártatlan embereket.

-Az a bolond. A történtek után? Együttes erővel legyőztük a Souungat. Azt hittem drága bátyám némi változáson esett át, de ahogy a mondás tartja, vérszomjas, embergyűlölő kutyából nem lesz öleb. Tudtam, hogy nem tagadja meg a vérét.

-De Inuyasha? Mi van, ha csapda?-kérdezte aggódva Kagome-Lehet, hogy nem Sesshomaru a tettes, hanem...

Hirtelen halk nyögés hallatszott fel. A lány az ajtó fele tekintett. Két férfi egy sérült harmadikat cipelt a vállán. A sebesült ruhája mocskos volt a vértől, ami hosszú, kíméletlen tócsákban fröcsögött, jelezve azt az utat, ahonnan jöttek. Sápadt arcát lassan felkapta és üveges szemeivel Inuyashára meredt. Remegő ajkai mögül habzó nyál csorgott alá, mibe vérfagysztó vörösség is vegyült, miközben nyelve mögül halálhörgét nyögött:

-A fé.....hold.....Azo... a szeme..azo... a sága, hidegggg szeei...

Inuyasha kirontott a kunyhóból és az erdő fele vette az irányt. Kagome utána nyúlt, de nem érte el. A fiú még visszakiabált feléjük, mielőtt eltűnt volna a sűrűben:

-Ne kövessetek!

4. Fejezet: A vérszomjas szellem

Akimoto vacogva feküdt a lovasszekér alatt. A nő verejtéke ragadós, forró masszaként hatolt a ruhája alá. Fogai kétségbeesetten kopogtak szájában, kezei tehetetlenül rázkódtak a félelem miatt, miközben remegő szemeit, mik könnyekkel teltek meg, a kerekek fele szegezte. Tompa sziszegést hallott. Látta, amint óriási karmok csapódnak a földbe. Levegőt sem mert venni, vörösödő arca elfojtott sikítását takarta el. Hallotta, amint a szörnyeteg morog, majd a levegőbe szippant. Biztos megtalálja, és akkor széttépi! Darabokra fogja tépni! Fagyos csend következett. A szörny megállt, szimatolását abbahagyta. A csendet kimért, éhes sziszegés borzolta meg. Akimoto ruháját nedves forróság öntötte el. Lassan elkezdett hátrálni, hogy ki tudjon törni a szekér másik oldalán. Közben a szétmarcangolt lovakra tekintett. Jó ég...Hirtelen a bestia förtelmes, krokodilszerű pofáját a szekér alá csapta és rideg hüllőszemeivel a nőre meredt. A feyegető állkapocs az orra előtt csapódott össze, de nem érte el. A nőből kétségbeesett sikoly tört elő. A szörnyeteg szája újra kitárult, elöntve Akimoto látóterét, ki már a fogakat se látta, csak a tekergő, húsos nyelvet és magát a lény gyomrát. Készült arra, hogy az agyarak belemélyednek a húsába, de hirtelen a szörnyből fájdalmas sipítás tört elő. A nő végre kijutott a szekér alól. Látta, amint a bestia holtan elterül a földön és kigúbadt, elvörösödött szemeivel rá mered. Akimoto az erdő fele tekintett. Fehér hajú alak állt a szélben. A nő kezeit kitárta, hogy köszönetet mondjon megmentőjének, miközben szemei hálás csillagokkal teltek meg:

-Köszönöm!

Az alak kinyújtotta vibráló kezeit. Akimoto arcára fagyott mosolyáról halk suttogás hallatszott:

-Ne...